2012. február. 07., kedd - Tódor, Rómeó.

Neurodegeneratív betegségek kontra rák

Alzheimer, illetve Parkinson-kórban szenvedő emberek ritkábban betegszenek meg malignus tumorban, írja a Neurology című folyóirat tanulmánya.

A Washingtoni Egyetem kutatói a vizsgálat tervezésével kizárták bizonyos hibák lehetőségét: az Alzheimer-kóros páciensek különböző földrajzi területekről és eltérő társadalmi, gazdasági viszonyok közül kerültek ki, a kórházi adatok felhasználásával elkerülték azt a lehetőséget, hogy az Alzheimeres betegek tumoros megbetegedését esetleg kevésbé tudja meg az ellátórendszer, vagy az orvosok esetleg kevésbé keresnek rosszindulatú elváltozást demens betegeknél, illetve hogy a demens páciensek netán korábban elhaláloznak, mint hogy a rák kifejlődhetne náluk.

A John C. Morris által vezetett kutatócsoport kétoldalú fordított összefüggést állapított meg az Alzheimer-kór és a rákos megbetegedés kifejlődése között: az Alzheimer-kóros betegek körében 69 százalékkal csökkent a rákkockázat, és a (fehér bőrű) tumoros betegek 43 százalékkal kisebb eséllyel kaptak a későbbiekben Alzheimer-kórt.

 

Mivel a vaszkuláris demencia nem csökkenti a tumorkialakulás kockázatát, és a korábbi vizsgálatok szerint Parkinson-kórban is alacsonyabb a malignómák kialakulási aránya, a kutatók megerősítették azt a korábbi feltételezést, miszerint a neurodegeneratív betegségekre jellemző fokozott apoptózis következtében kevesebb rákos megbetegedés fejlődik ki (a humán karcinómákban egyik leggyakoribb mutáció a foszfatáz- és tenzin-homológ tumorszuppresszor gént érinti, a mutáció következtében fokozódik a sejt-proliferáció. Ha ugyanez a gén nagyobb mértékben expresszálódik, fokozódik az apoptózis, és neurodegeneratív kórképek alakulhatnak ki).

Dr. Kazai Anita
a szerző cikkei


Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Az elsosegely.hu oldal célja, hogy hiteles, naprakész, könnyen áttekinthető információkat nyújtson laikusok számára.

A kistérségi tisztiorvos azt üzente, hogy mivel a törvényszék lefogta az önkormányzat kezét, a háziorvos lássa csak el tovább is  a betegeket...

Hogyan használható fel egy beteg gyerek képe egy konferencián? - teszi fel a kérdést egy svéd eset kapcsán Meskó Berci.

„Bejegyzésünkben annak járunk utána, hogy az elektronikus-cigaretták vajon valóban egészségesebbek-e, mint a hagyományos papír-dohány alpú cigaretták, és mennyire tudják helyettesíteni ezeket”