2012. május. 24., csütörtök - Eszter, Eliza.

Rekord összeg az Egészségvárostól a Kátai Gábor Kórháznak

Több mint öt millió forintot gyűjtöttek a kórház számára a Richter Egészségváros karcagi állomásán. A programsorozat történelmében ez rekordösszeg.

hirdetés

A résztvevők ingyenes szűrővizsgálatok elvégeztetésével, tanácsadások, előadások meghallgatásával növelték a Richter által a kórház számára felajánlott összeget, a nap végén így összesen 5 273 300 forinttal gazdagodott az intézmény, mely az Egészségváros eddigi történetében rekord összeg.

Az idejekorán felismert tünetek segítségével a betegségek megelőzhetőek vagy eredményesen kezelhetőek. Ebben segített a Richter Egészségváros Program azoknak, akik június 5-én ellátogattak Karcagra. A karcagi lakosok részvétele kiemelkedő volt: több mint háromezer ember fordult meg a nap folyamán a Richter által szervezett rendezvényen.

A változatos táncprodukciók és szűrővizsgálatok mellett az Egészségvárosba ellátogatóknak lehetőségük nyílt meghallgatni szakemberek előadásait sokakat érintő betegségekkel kapcsolatban, valamint személyre szabott javaslatokat kaphattak a szakorvosoktól a tanácsadó sátrakban. A karcagi lakosok érdeklődése nemcsak az előadások és a tanácsadások iránt volt magas, sokan vettek részt az elsősegélynyújtás bemutatón és kígyózó sorok álltak a BMI-t, testzsírt, magasságot, testsúlyt mérő gép előtt is. Több mint 100-an adtak vért a Vöröskereszt által szervezett véradáson.

Az Egészségváros karcagi állomásán közel 300-an a koleszterinszintjükre és több mint 500-an a vérnyomásukra voltak kíváncsiak. Ez a két vizsgálat különös jelentőséggel bír hazánkban, hiszen minden második ember szív- és érrendszeri megbetegedésben hal meg. A szűrésen résztvevő karcagi lakosok 60 százalékánál mértek magas koleszterinszintet, míg a vérnyomásmérésnél a résztvevők szintén 30 százaléka mutatott magas értéket.

251-en vettek részt a csontsűrűség-mérésen, a szakemberek kétharmaduknál találtak csontritkulásra utaló, figyelmeztető jeleket, hiszen a résztvevők több mint fele először járt életében ilyen szűrésen. A betegség elsősorban a nőket, illetve a 40-50 éves korosztályt érinti.

A bőrgyógyász szakemberek a legtöbb látogatónak a körömgomba miatt tanácsolták, hogy végeztessenek további ellenőrzést.

A prosztatarák a férfiak daganatos halálozásának első három leggyakoribb oka között szerepel. Az ingyenes PSA vizsgálatot sokan keresték fel, több mint 200-an. 5 esetben mértek olyan eredményeket a szakemberek, amelyeknél további vizsgálatokra van szükség.

Az eredményeket összegezve elmondható, hogy a karcagiak többsége fontosnak tartja a szűrővizsgálatokat, a megelőzést, ahogy a program védnöke Rudolf Péter is. A színművész nemcsak lelkesítő beszédével buzdította a lakosokat az egészségtudatos gondolkodásra és a szűrővizsgálatokon való részvételre, hanem ő maga is beállt a sorba ellenőriztetni vérnyomását.

Az egészségügyi prevenciós szemlélet megismertetése, az egyéni felelősségvállalás hangsúlyozása érdekében indult Richter Egészségváros rendezvényén a saját egészségük mellett a közösségért is tehettek a résztvevők. A Richter a program keretében 2.000.000 forint adományt ajánlott fel a Kátai Gábor Kórház számára, amelyet minden elvégzett szűrés, tanácsadás, végighallgatott előadás további forintokkal növelt. A karcagiak aktív részvételének köszönhetően a nap végén Dr. Nagy Mihály a Kátai Gábor Kórház főigazgatója 5 273 300 forintos adományt vehetett át Dr. Zalai Károlytól, a Richter Gedeon Nyrt. PR főmunkatársától.

A Richter Egészségváros legközelebb június 12-én Zalaegerszegen várja a látogatókat. A részletes programról, a kampányhoz kapcsolódó érdekességekről a program teljes ideje alatt a www.egeszsegvaros.hu honlapon olvashatnak bővebben az érdeklődők.

(forrás: Sajtóközlemény )
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Fogfájásom ellenére pár hete nem láttak el a Központi Stomatológiai Intézet Ambulanciáján úgy, hogy rendelési időben mentem és minden hónapban fizetem a tb-t.

Süvít a szél a völgy felett. A mocskos terv, ím füstbe ment... Giulio hűséges betegei egy emberként átjelentkeztek az orvos által jelenleg helyettesként ellátott cserépváraljai praxisba. A folyamat tegnap informatikai szinten is megvalósult.

Alkohol, drog, szex, párkapcsolat. Suli, sport, szabadidő, szórakozás. Függőség, betegség, tabu. Minden, ami foglalkoztatja és meghatározza az y generációt.

Előadásom után prof. dr. Merkely Béla, a kardiológiai társaság elnöke azt a kérdést tette fel, amit ilyenkor szoktam kapni: mit kezdjen az internet térnyerésével egy olyan idősebb orvos, akinek nincs ideje egész nap az internet előtt ülni. A kérdés lehetőséget adott arra, hogy három tévhitet is eloszlassak...