Tíz hónapos, húszkilós baba Kínában

Mindössze tíz hónapos, de máris húsz kilogrammot nyom egy baba Kínában - a túlsúly oka még az orvosoknak is fejtörést okoz.

A közép-kínai Csangsa (Changsha) város orvosai egyelőre nem találnak magyarázatot az egyébként jó egészségnek örvendő csecsemő elhízására - adta hírül a China News Service kínai hírügynökség kedden.

A Michelin-baba becenevű, csöppségnek nem éppen nevezhető babát szülei azért vitték kórházba, mert a kisfiúnak láza volt.

"Még ha nincs is orvosi oka a gyermek túlsúlyának, esete mindenképpen tükrözi, milyen problémát jelent manapság az elhízás Kínában" - mondták el az orvosok. A szülőknek figyelniük kellene gyermekeik étkezésére, hogy ne hízzanak el, hiszen ez számos egészségügyi problémát eredményezhet: az elhízott fiatal férfiak halálozási kockázata például duplája egészséges súlyú társaikénak. A jelenség évtizedek óta ismert, a túlsúlyos és elhízott gyerekek aránya folyamatosan emelkedik – az okok összetettek, és gyakran még az alapokat is megkérdőjelezik a legújabb kutatások. Brit kutatók egy csoportja megkérdőjelezte azt az elterjedt feltevést, hogy a gyermekkori kövérség egyik fő oka a mozgáshiány. Álláspontjuk szerint épp fordítva igaz: azért nem mozognak a gyerekek, mert a nehezebb súlyt nehezebb mozgatni is.

Az elhízás negatívumai mellett meglepő módon pozitívumokat is igazoltak tanulmányok: Minél nagyobb a tinédzserek testtömege, annál kisebb a veszélye a későbbi emlőráknak, függetlenül a felnőttkori testtömegtől.

A kínai egészségügyi minisztérium 2004-es statisztikái szerint az 1,3 milliárd lakosú országban több mint hatvan millió elhízott, és további kétszáz millió túlsúlyos ember él.

(forrás: MTI, MedicalOnline)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Pharmacology and dermatopharmacology of mouse ear inflammation

    A kísérletes gyulladások egéren témájú sorozatban megjelent legújabb, harmadik kötetben, a...

  • learn more A személyes és társas tényezők szerepe a rehabilitációs munkában

    A kötet középpontjában a krónikus betegséggel élők testi, lelki és szociális...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Inkretintengelyen ható terápia a diabetológiai gyakorlatban

    Az utóbbi mintegy két évtizedben a 2-es típusú diabetes került a figyelem középpontjába a...