Gyógyítás

Van egy ÉRV-e?

Az ÉRV-regiszterbe felvett betegek 19,3 százalékánál már kimutatható volt a kialakult perifériás érbetegség, közismertebb nevén az érszűkület. A program célja, hogy a szakemberek valós képet kapjanak a hazai érintettek számáról, arányáról, s valódi egészségi állapotukról.
Az ÉRV-regiszter az EGIS Gyógyszergyár támogatásával a Magyar Hypertonia Társaság által elindított program (Ereink védelmében – ÉRV) kiterjesztése, annak egyik alprogramja, amelybe bekapcsolódott a Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság is. A kezdeményezés célja a tünetmentes perifériás érbetegek felderítése, valamint az e körben tapasztalható kiemelkedően magas szív- és érrendszeri halálozási arány csökkentése.

A köztudatban érszűkületként ismert betegség az általános érelmeszesedés egyik formája, amely leggyakrabban az alsó végtagok verőereiben jelentkezik. Felismerését nehezíti, hogy sokáig tünetmentes maradhat, majd járáskor a vádliban vagy combban fellépő görcs, fáradtság-, fájdalom- esetleg nehézség érzetként jelentkezik, ami pihentetéssel megszüntethető. E tünetek azonban azt jelzik, hogy az erek károsodása szinte biztosan megkezdődött. A betegség elsősorban a dohányzókat, a magas koleszterinnel élőket, a cukorbetegeket és magas-vérnyomásban szenvedőket veszélyezteti, illetve azokat, akiknél az érszűkület családi betegségnek számít.

Az érszűkület Magyarországom szinte népbetegség, hiszen mintegy 400 ezer embert érint. Ezért fontos, hogy az ÉRV-regiszter programhoz már közel 10 ezren csatlakoztak, idősebbek, s fiatalok egyaránt, akiknek 19,3 százalékánál egyértelműen kimutatható volt a már kialakult perifériás érbetegség. Ugyanakkor a hagyományos szív- és érrendszeri rizikóbecsléssel (Score) alacsony vagy közepes rizikójúnak vélt betegek 12-16 százalékánál fordult elő kóros boka-kar index, míg a magas rizikójúnak vélt betegek 30 százalékánál. Ez azt mutatja, hogy a Score skála szerinti alacsony vagy közepes rizikójú betegek egy része valójában a magas rizikófaktorhoz tartozik, a boka-kar index vizsgálat hiányában azonban erre nem derült fény.

További fontos adatokat szolgáltatott a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara által végzett felmérés, amelynek során arra kerestek választ: az egészségügyi dolgozók mennyire vannak tisztában a perifériás érbetegséggel, annak diagnosztikájával, illetve rendelkeznek-e információkkal az ÉRVprogram céljairól.

A közel 200 dolgozó bevonásával végzett vizsgálatból kiderült, hogy a megkérdezettek jelentős része tisztában van a perifériás érbetegség jelentésével (66 %), az ÉRVprogram céljaival (43 %) valamint a betegség kiszűrésének és kezelésének fontosságával (78 %), 61 % ismeri a boka-kar index vizsgálatot is. Ugyanakkor az is kiderült, hogy a megkérdezettek 53 százaléka tájékozatlan a boka-kar index normális tartományba eső értékeit illetően, 67 százalékuk pedig olyan intézményben dolgozik, ahol nem áll folyamatosan rendelkezésre a vizsgálathoz szükséges doppler készülék.

Medical Online

cimkék
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
Az egészség-életmód kategória győztese, a verseny abszolút győztese.
A kilók mindenhatóságáról... Sokan (és szerencsére egyre többen) vannak, akik egészséges módszerekkel szeretnének lefogyni.