hirdetés

"Ez a lopás törvényesítése!"

A fővárosi MSZP és LMP is felháborodott azon, hogy Réthelyi Miklós arról beszélt a hvg.hu-nak: nem kártalanítja a kormány Budapestet az egészségügyi intézmények államosítása miatt. Tarlós István egyelőre nem akar foglalkozni a történettel.

Kártalanítás nem fog történni, és ha ezt a jogszabályok nem engedik meg, akkor a jogszabályokat kell megváltoztatni – mondta a hvg.hu-nak Réthelyi Miklós azzal kapcsolatban, hogy a fővárosi közgyűlés olyan határozatot fogadott el a tervezett kórházállamosítással kapcsolatban, melynek értelmében ehhez csak akkor járulnak hozzá, ha „nem éri kár Budapestet”.

A miniszteri nyilatkozat többeket felháborított. Az ügyben megkérdeztük Tarlós Istvánt is, de a főpolgármester csak annyit mondott Réthelyi Miklós nyilatkozatára, hogy „elképzelt történetekkel nem foglalkozik”. A miniszter felvetésére, hogy a kormány akár jogszabályokat is változtatni kész annak érdekében, hogy ne keletkezzen kártalanítási kötelezettsége, a főpolgármester csak annyit mondott, a főváros jogalkalmazó, nem jogszabályalkotó, így erre a kérdésre azután térnek vissza, hogy megszületnek a kérdéses törvények.

„Budapest kirablásának terve révbe érhet, hiszen a Fidesz elismerte, hogy ki fogják fosztani a budapestieket. Réthelyi Miklós miniszterként első őszinte beszédével elismerte, hogy Budapestet 300 milliárd veszteség fogja érni. Amikor egy vagyontárgy ellenszolgáltatás nélkül gazdát cserél, azt a köznyelv egyszerűen lopásnak hívja” – írta ugyanakkor közleményében Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője.

Az LMP úgy látja, „egyre nő a feszültség a végső soron Budapestért felelős főpolgármester és a csak a Fideszért felelős alvezérek között”. Utóbbiak a budapesti egészségügyi rendszer államosítását „természetesen takarékossági érvekkel indokolják anélkül, hogy azt racionális számítások igazolnák”. „Vajon mivel támasztható alá, hogy az állam majd jobb gazda lesz, mint a fővárosi közgyűlés, miután a szolgáltatás színvonalának eddigi romlása is inkább az állam, mint a főváros számlájára írható? Ez utóbbi legalább közvetlenül felelős a szolgáltatást igénybevevő budapestieknek, míg előbbiről ez nem állítható” – mondta Kaltenbach Jenő, aki szerint a miniszter és a főpolgármester nyilatkozatainak ellentmondásai mutatják a legjobban, hogy itt alapvetően a kórházi vagyonról van szó.

Az LMP szerint „a sorozatos fővárosellenes kormányzati akciók után néha már az a benyomás alakulhat ki, hogy a Fidesz addig akarja feszíteni a húrt, amíg a főpolgármester beváltja fenyegetését és tényleg lemond”. Az ökopárt szerint nem a fenntartó a kulcskérdés, hanem az alapellátás és a betegút megszervezése, a betegség-megelőzés és a racionális finanszírozási modell.

(forrás: hvg.hu)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Mitől tudomány a pszichológia? - A tudományos és statisztikai következtetés alapjai

    Mitől tudomány a pszichológia? Milyen logika húzódik meg a...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...