"Ha a betegbiztonságot érintő panasz érkezik, azonnal megkezdjük a vizsgálatot!"

– Bár már hónapokkal ezelőt hallani lehetett róla, még mindig nem tudni, milyen lesz az új szakfelügyeleti rendszer, mint ahogy azt sem, mi indokolja a jelenlegi átalakítását.

– Talán nem árt felidézni, hogy a szakfelügyeleti rendszert az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat megalakulásával egy időben, az 1990-es évek elején hívták életre. Akkoriban a megyei tisztifőrvosok neves klinikusokat, illetve egyes szakterületek ismert és elismert szakértőt kérték fel a szakfőrvosi feladatok ellátására. Ez a rendszer néhány esztendeig kiválóan működött, ám 2005-ben megérett az idő arra, hogy új szakmai kihívások mentén átalakítsuk a rendszert.

A reform egyik legfőb oka az volt, hogy a rendszer műödtetésére fenntartott, korábban célzottan elkülönített pénz „beleolvadt”a megyei tisztiorvosi szolgálatok költségvetésébe, s a 2006-tól zajló, folyamatos megszorítások, pénzelvonások miatt egyre kevesebb forrás jutott erre a célra. A másik ok értelemszerűn az elmúlt két esztendően lezajlott változásokban keresendő, amelynek keretében a szakfelügyelet háttérintézménye, az Országos Szakfelügyeleti és Módszertani Központ (OSZMK) a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőég- és Szervezetfejlesztési Intézethez (GYEMSZI) került.

– Sokáig tartotta magát az az elképzelés, hogy a szakfelügyeletet a jövően teljes egészében a GYEMSZI műödteti majd. Ez azonban lényegében azt jelentené, hogy az intézmények tulajdonosi jogát gyakorló, s azok műödéséért felelő szervezet önmagát ellenőizné…

– Jelenleg is egyeztetés alatt áll a szakfelügyeleti rendszert szabályzó rendelet-tervezet, a jelenlegi elképzelések szerint megoszlanának a feladatok az ÁNTSZ és a GYEMSZI között. A tevékenység hatósági munkához kapcsolódó ellenőzési része – vagyis annak vizsgálata, hogy az adott szolgáltató a műödési engedélyében foglaltaknak megfelelő körülmények és feltételek mellett végzi munkáját – hozzánk tartozna, míg a szolgáltatások minőségügyi felügyelete a GYEMSZI-hez kerülne.

– Vagyis, ha jól értem: a lényeg nem változik. Ráadásul a hatósági ellenőzések során ezernyi minőégügyi kérdésbe is belefuthatnak az ÁNTSZ ellenőrei – ez még pikánsabbá teheti a két szervezet együttműködését!

– A minőég értékeléséhez nélkülözhetetlen az indikátorok kimunkálása, jó példa erre a háziorvosi ellátásban már alkalmazott szisztéma. Az értékelés módszertanának, a minőégügyi stratégiának, standardoknak a kidolgozása vagy például a nem kívánt eseményeket követő eljárásrendnek a kialakítása lenne a GYEMSZI feladata. A jogszabály előészítése során azonban valóban sok szó esett arról, vajon miként lehet elhatárolni a hatóság számára fontos műödési feltételrendszer megítélését attól a minőégügyi felügyelettől, amit a GYEMSZI szeretne. Ez a gyakorlatban nagyon nehéz. Amikor a tisztiorvosi szolgálat szakfőrvosai ellenőriznek egy szolgáltatót vagy kivizsgálnak egy panaszt – amelynek során a standardoknak való megfeleléstő kezdve a kommunikációig mindent meg kell nézniük – abba beleértendő a minőség is. Vagyis a két szervezet közötti határvonalak nem élesek. Intézkedési joggal ráadásul a tisztiorvosi szolgálat rendelkezik.

– Végül is hogy áll majd fel a szakfelügyeleti rendszer?

– Tekintettel arra, hogy a rendelkezésre álló forrás nem túl bőséges, ezért elképzelésünk szerint a szakfőrvosok konkrét felkérésre, s ehhez kapcsolódóan eseti díjazás ellenében végzik majd a feladatukat. Azt tervezzük, hogy a szakmai kollégium tagozataiból kiindulva – a szakterületeket külön nevesítve – szakfőrvosi névjegyzéket állítunk majd össze. Amikor egy eset kivizsgálásához elengedhetetlen egy szakfőrvos bevonása, akkor a névjegyzékből választhat a megbízó, egyszeri megbízási szerződést kötve a feladatellátásra, s természetesen honorálva azt.

– Miként lehet majd felkerülni erre a listára?

– A tervezet jelenleg úgy fogalmaz, hogy figyelembe kell venni a szakmai kollégium ajánlását, de javaslatot tehetnek a tisztiorvosi szolgálat területen dolgozó munkatársai is, hiszen ők jól ismerik azokat a szakembereket, akiknek véleményét, állásfoglalását elfogadják a kollégáik, akik nemcsak ismertek, de elismertek is a területükön. Ezzel némileg visszatérünk a kilencvenes évek elejének gyakorlatához, amikor nem csupán a szakmai, hanem az emberi rátermettség is fontos volt a szakfelügyelő főrvosok kiválasztásánál, akik a megbízást ennek megfelelőn megtiszteltetésként élték meg.

– Hol tartanak a rendelet előészítésével, mikorra várható a megjelenése?

– Most érkeztek vissza az első körös közigazgatási egyeztetés bírálatai, ezek feldolgozása, értékelése zajlik. A nyáron elfogadott minimumrendelet tervbe vett „megnyitása” azt jelenti, hogy a szakfelügyeletrő szóló jogszabály az ősz folyamán jól átbeszélve, átgondolva jelenhet meg.

– Miért függ ez a minimumrendelet további sorsától?

– Az új műödési engedélyek kiadásához kapcsolódóan négy hónapon belül ellenőizni kellett volna azt, hogy a szolgáltatók megfeleltek-e a jogszabályban előrt kötelezettségeknek. Ehhez azonban elengedhetetlen lett volna a szakfelügyelő főrvosok bevonása.

– A minimumrendeletben megfogalmazott elvárások érvényesítésével, ellenőzésével az ágazat mindenkori irányítója – politikai hovatartozástól függetlenül – rendre elbukik. Mi ennek az oka?

– Részben az – kölcsön véve a szakmai kollégium elnökének, Fülesdi Béla professzornak a megfogalmazását – hogy egyes szakmák nem a minimum-, hanem az optimumfeltételeket vetetik papírra. Érthető persze, hogy azok az orvosok, akik szaktudásukat tekintve semmivel sem érnek kevesebbet gazdagabb országbeli kollégáiknál, ugyanolyan tárgyi és személyi feltételeket szeretnének, mint amilyenekkel azok rendelkeznek. A másik ok talán arra vezethető vissza, hogy a szakmai kollégium tagozataiban dolgozó szakemberek nehezen hajlandók figyelembe venni a magyar gazdaság teljesítőképességét és – ettől egyáltalán nem függetlenül – az egészségügy lehetőégeit. Ezt a hozzáállást sem most, sem a korábbi minimumfeltételek megfogalmazásánál nem sikerült kiküszöbölni. Én azt gondolom, hogy az egészségügyi ellátást, a betegbiztonság szempontjait messzemenőn támogató feltételrendszerre van szükség. Nem az a lényeg, hogy ennek bármi áron mindenki megfeleljen, de ahol gyógyítanak, ott biztonságban lehessen a beteg – hozzáteszem – az egészségügyi dolgozó is.

– A jogszabály újabb „megnyitása” mit jelent a gyakorlatban?

– Bár a rendeleten tovább dolgoznak a szakemberek, a hatályát nem függesztik föl, mi viszont egyelőre nem ellenőzünk. Vagyis nem kell meglépni a jelenleg érvényes mércét ahhoz, hogy megmaradjon az intézmények működési engedélye annak érdekében, hogy ne lehetetlenüljön el a betegellátás. Amennyiben azonban a betegbiztonságot érintő panasz érkezik, azonnal megkezdjük a vizsgálatot. 

A teljes cikk a Medical Tribune-ben olvasható