hirdetés

A FAKOOSZ részben üdvözli a változást

A FAKOOSZ üdvözli a kormány döntését az alapellátás finanszírozásának 2011. évben történt 3,5 milliárd forintos bővítéséről, egyben elismerését fejezi ki az egészségügyi államtitkárságnak az alapellátók érdekeinek legalább részbeni érvényesítéséért.

Üdvözöli a FAKOOSZ a döntést, mert:

– a 2011. évi finanszírozásunk mostani közel 5 százalékos bővítése – ami átlagosan egy fél havi többletnek felel meg – , legalább a 2010. évi finanszírozást reálértéken megismétli;

– végre érdemi bizonyítékát kaptuk annak, hogy a Kormány nemcsak szavakban elkötelezett az alapellátás megerősítését illetően, érzékelhető – de közel sem elégséges – nagyságrendű többletforráshoz jutnak a praxisok, javul likviditási helyzetük.

– a FAKOOSZ régóta hangoztatott és kért elképzelése valósul meg abban, hogy a finanszírozás átutalásának átfutási ideje legalább részben gyorsul, de továbbra is szorgalmazzuk ennek további leszorítását, az adatszolgáltatás beérkezését követő 8-15 napos időszakra;

– mindenképpen pozitív, hogy a háziorvosi praxisok ezen extra forrás bevonása révén az eddigieknél valamelyest kedvezőbb likviditási helyzetbe kerülnek.

Ugyanakkor nem hallgathatjuk el a forrásbővítés módjával és technikájával kapcsolatos aggályainkat sem:

– tekintettel arra, hogy ezen 3,5 milliárd forint – ami számításaink szerint összességében egy fél havi finanszírozási összegnek felel meg – nem más, mint egy 2012-ről 2011-re előrehozott kifizetés, önmagában nem garantálja, hogy 2012-ben nem csökken – legalábbis reálértéken – a finanszírozásunk;

– az eddigiekhez képest előrehozott finanszírozás összességében a praxis működési időtartama során nem többletforrás, a tevékenység felhagyásakor ennyivel kevesebb kerül átutalásra;

– mivel az többletforrás az év utolsó napjaiban fog rendelkezésünkre állni, melyek cél szerinti felhasználása a tárgy adóévben nehézségekbe ütközhet, 10-30 százaléka várhatóan társasági adó, szja és eho formájában visszakerül a költségvetésbe.

Mindemellett fenntartjuk korábbi álláspontunkat:

– továbbra is kezdeményezzük, hogy a közfeladat ellátásunk vonatkozásában – hasonlóan a HIPA vonatkozásában jelenleg is kedvezményezett 23 más területhez – mentesülhessünk a helyi iparűzési adó és egyértelmű szabályozással az ellátáshoz használt gépjárművek vonatkozásában a cégautó adó alól.

– várjuk, hogy az egészségügy részesedése GDP-ből ne csökkenjen tovább, hanem ellenkezőleg, legalább a Visegrádi-országok átlagát érje el már rövid távon is;

– végül, de nem utolsósorban érdemi, a valós – nem egy esetben államilag determinált (lásd pl. 2012-re előírt kötelező béremelés – költségeken alapuló ártárgyalásokat szeretnénk elérni legalább középtávon, a MOK, az OEP és az érdekvédelmi szervezetek bevonásával. Különös tekintettel arra, hogy a reményeink szerint jövőre induló praxisalap érdemi működéséhez, az elöregedett háziorvosi kar megújításához a jelenlegi források elégtelenek.

Dr. Selmeczi Kamill elnök és Széphalmi Miklós főkönyvelő

(forrás: FAKOOSZ)
hirdetés

Könyveink

  • learn more A bántalmazott test - A trauma-munka szomato-pszichoterápiás megközelítése

    A könyv arra keresi a választ, hogy miképpen lehet a fizikai bántalmazás okozta...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Language Abilities in Williams Syndrome - Neurocognitive Development and Impairments

    The book presents a set of ten carefully designed experimental studies...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...