hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

Ahány kórház, annyiféle lesz a szeptemberi bértöbblet is

Bár automatikusnak tűnik a 2013-as béremelés mostani „alapbéresítése”, sokakat érhet nagy meglepetés a többletpénz, első szeptemberi kifizetésekor – írja a NOL.

Az ágazat csaknem 130 ezer emberéből csak a betegágy mellett dol­gozó 43 ezer szakdolgozót és 18 000 orvost érinti a lépés. Közülük sem jár majd jól mindenki. Noha a kórházaktól még csak e napokban gyűjtik be a béradatokat, az jól látszik, az egyes intézmények között is szélsőségesen szórnak majd e jövedelmek. Az ügyeleti díjak kórházanként eltérőek, egyéni alkukban alakulnak ki. Van olyan hely, például a Veszprém megyei kórház, ahol a törvényben előírt összeg 200 százalékáért ügyelnek, míg mások a minimumot is alig tudják kifizetni. Ennek az a ­következménye, hogy a szeptem­beri juttatás kifizetésénél ez az egyenlőtlenség is megmutatkozik majd.

Balogh Zoltán, a MESZK elnöke azt mondta a lapnak: az ő kalkulációik szerint a legkisebb összeg ötezer forint lesz, a többség öt- és tizenkétezer forint közötti emelésre számíthat.  Példaként említette: 15-20 éves munkaviszonnyal, középfokú végzettséggel, aki havonta négy éjszakát ügyel, öt-hatezer forintot kaphat. A hasonló végzett­ségű és legalább 30 éve pályán lévők hat-hétezer forintra számíthatnak. Aki pedig egyidejűleg több műszakpótlékra, ügyeleti díjra is jogosult, annak lehet 20-25 ezer forintja.

A MOSZ elnöke, Bélteczki János úgy kalkulál: átlagosan négy-öt ügyelettel 10-15 ezer forintot jelent bruttóban a mostani kormányzati bérintézkedés az orvosoknak. Aki egyéb túlmunkát is vállal, annak 30-40 ezer forint is lehet a többlet – olvasható a nol.hu-n.

cimkék

hirdetés

Könyveink