hirdetés

Ismerősök az állami kitüntetettek között

A március 15-e alkalmából átadott állami kitüntetésekkel ezúttal is  számos egészségügyi szakembert díjaztak – olvasható a kormany.hu-n.

 Kimagasló színvonalú munkája elismeréseként a
MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZT
kitüntetésben részesült

Dr. Dézsi Csaba András, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Kardiológiai Osztály osztályvezető főorvosa, a Széchenyi István Egyetem magántanára,

Dr. Gyarmati Andrea világcsúcstartó úszó, gyermekorvos,

Dr. Rókusfalvy Pál pszichológus, nyugalmazott egyetemi tanár

Dr. Romics Imre, a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinika igazgatója, egyetemi tanár,

Dr. Tahy Ádám, a Betegoktatók és Egészségnevelők Országos Közhasznú Egyesülete elnöke, a Budapesti Szent Ferenc Kórház Kardiológiai Osztálya orvosa, a Budapesti Szent Ferenc Kórház Alapítványa kuratóriumi elnöke.

MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZT
kitüntetésben részesült

Dr. Baráth Lajos, a szegedi Dr. Diósszilágyi Sámuel Kórház-Rendelőintézet főigazgatója,

Dr. Exterdéné Zsurkai Ilona mentálhigiénikus, a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar – oktató közössége örökös tagj

Dr. Fejér László, a Magyar Orvosi Kamara Budapesti Területi Szervezete Felügyelő Bizottságának elnöke,

Dr. Ferenczy József, az ÁNTSZ Tolna Megyei Szervezete nyugalmazott osztályvezető főorvos,

Gereben Ferencné Dr. Várbíró Katalin, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Gyógypedagógiai Pszichológiai Intézet főiskolai tanára,

Prof. Dr. Gulyás Gusztáv, az Országos Onkológiai Intézet Fej-nyak Állcsont, Rekonstrukciós Plasztikai Sebészet és Laser Sebészeti Osztály tanácsadó főorvosa, címzetes egyetemi tanár,

Dr. Gyimesi András, a békéscsabai Réthy Pál Kórház-Rendelőintézet Belgyógyászati Osztály osztályvezető főorvosa,

Dr. László Ádám szülész, nőgyógyász, a Fővárosi Önkormányzat Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet osztályvezető főorvosa, egyetemi magántanár,

Dr. Máthé Imre, a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar Farmakognóziai Intézet egyetemi tanára,

Dr. Németh Péter, a Pécsi Tudományegyetem Immunológiai és Biotechnológiai Intézet vezetője, egyetemi tanár,

Pusztainé Dr. Podmaniczky Erzsébet, az Országos Onkológiai Intézet Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya vezetője,

Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara tiszteletbeli elnöke,

Dr. Szentirmay Zoltán, az Országos Onkológiai Intézet Sebészi és Molekuláris Daganatpatológiai Központ igazgatója.

MAGYAR ARANY ÉRDEMKERESZT
kitüntetésben részesült

Dr. Fuxreiter Margit, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Stratégiai Igazgatóság igazgató-helyettese,

Dr. Harangi Ferenc András, a Tolna Megyei Önkormányzat szekszárdi Balassa János Kórháza osztályvezető főorvosa.

MAGYAR EZÜST ÉRDEMKERESZT
kitüntetésben részesült

Dr. Olexik Lászlóné, a Szolnoki Szolgáltatási Szakközép- és Szakiskola Egészségügyi és Szociális Tagintézmény nyugalmazott tanára.

MAGYAR BRONZ ÉRDEMKERESZT
kitüntetésben részesült

Tóth Imréné, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Betegdokumentációs és Klinikafinanszírozási Főosztály osztályvezetője, ügyvivő-szakértő.

(A szakmai díjak átadásáról itt olvashat)

 

(forrás: kormany.hu)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...