hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Az államtitkár ajánlatot készül tenni a szakorvosoknak

Az az orvos, aki nem megy el külföldre, és nem fogad el hálapénzt, megkaphatja ugyanazt, amit a rezidensek – idézi Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkárt a VS.hu.

Az egészségügyi államtitkárságnak áprilisig javaslatot kell készítenie az egészségügyben dolgozók, illetve az orvosok béremeléséről. Azt már korábban megígérte a kormány, hogy a rezidensek 100 ezer – egyes szakokon 200 ezer – forintos ösztöndíja megmarad az után is, hogy szakorvossá válnak. Ez a tervek szerint bekerül az ő és az állam között létrejövő megállapodásba, mondta Zombor Gábor. Ezzel azonban a kezdő orvosoknak magasabb fizetésük lesz, mint a régóta a pályán lévő szakorvosoknak. Hogy ne legyen bérfeszültség, utóbbiak fizetését is emelnék, de csak azokét, akik aláírnák ugyanazt a megállapodást, mint a rezidensek.

Aki tehát aláírja hogy Magyarországon marad, főállású közalkalmazottként állami intézményben dolgozik, és nem fogad el hálapénzt, az megkaphatja a plusz 100-200 ezer forintot. Aki nem ezt választja, az a plusz jövedelmet más forrásból szerzi be, mondta az államtitkár, aki szerint ez komoly lépés lenne az egészségügy tisztítása felé is – olvasható a vs.hu-n.

(forrás: vs.hu)
hirdetés

Könyveink