hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

A béremelést még látszólag sem pótolja a hálapénz legalizálása

Nyolc pontos állásfoglalást fogadott el tegnapi országos küldöttközgyűlésén a MESZK a hálapénz kapcsán; a kamara elnöke a MedicalOnline-nak elmondta, eddig nem volt etikai eljárás a köztestületben paraszolvencia elfogadása miatt.

Erkölcsileg elfogadhatatlan az a politikai nemtörődömség, amely az egészségügyi szakdolgozók életének ellehetetlenítését idézi elő, veszélyezteti a munkavállalók testi, lelki és szociális biztonságát, amely hozzájárul a betegek elvárható biztonságának veszélyeztetéséhez. Az egészségügyi szakdolgozók erkölcsi megbecsülésének mértéke megmutatkozik az anyagi megbecsültségben, ennek alapján megállapítható, hogy az egészségügyi szakdolgozók erkölcsi megítélése, munkájuk elismerése évtizedek óta perifériára szorult, a mindennapos megélhetési problémák rákényszerítik a szakdolgozókat a hálapénz elfogadására is. Többek között ezek a megállapítások is szerepelnek a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) állásfoglalásában, amelyet tegnap fogadott el az Országos Küldöttközgyűlés.

Nemrégiben jelent meg egy tanulmány, amely szerint a magyarok tavaly 8,2 milliárd forint hálapénzt fizettek ki az egészségügyben, ennek nagy részét az orvosok kapták – emlékeztetett a MESZK elnöke, dr. Balogh Zoltán. Hozzátette azt is, a kutatás adatait a százezer fős szakdolgozói gárdára vetítve a paraszolvenciából alig ötezer forint jut egy-egy ápolónak évente, ami az orvosok zsebébe csúsztatott összeg negyvenhatod része. Az állásfoglalás kiadását az Igazságügyi Minisztérium (IM) hálapénz elfogadásának jogszabályi hátterét egyértelműsítő, a büntető törvénykönyvet érintő módosítási kezdeményezése is indokolta, amely alapján a jövőben nem minősülne bűncselekménynek, ha az egészségügyben dolgozók utólag fogadnának el valamilyen juttatást a betegtől, aki ezzel elégedettségét kívánja kifejezni.

A MESZK Etikai Kollégiuma egyébként már 2012 júniusában kiadott állásfoglalásában jelezte, hogy Munka Törvénykönyve és a  MESZK Etikai Kódexe nincs szinkronban egymással, az ellentmondás feloldása érdekében egy évvel ezelőtt felülvizsgálta és módosította a hálapénz kapcsán megfogalmazott etikai alapelveket. E szerint az egészségügyi szakdolgozó hálapénzt nem kérhet, és nem tanúsíthat annak elvárására utaló magatartást sem, ha mégis megteszi, az az etikai normák különösen súlyos megsértésének minősül. Az Országos Küldöttközgyűlés tegnapi állásfoglalása szerint az IM módosítási javaslata és a kódex értelmében az egészségügyi szakdolgozók erkölcsileg meghasonulni kényszerülnek. Megállapítják azt is, a hálapénz az egészségügyi szakdolgozó és az egészségügyi ellátást igénybevevő számára is kellemetlen, megalázó, zavart helyzetet teremt, annak bármifajta törvényi legalizálása tovább gyengíti az egészségügyi szakdolgozók iránti közbizalmat, és erkölcsileg teljes mértékben elfogadhatatlan, hiszen ezzel az a tévképzet alakulhat ki, hogy a munkabér konszolidációjára már nincs is szükség az ágazatban. Emellett a paraszolvencia aránytalan mértékű eloszlása feszültséget teremthet az ágazatban dolgozók között – áll az állásfoglalásban. Egyébként a kamara fennállása óta másodfokon nem indult hálapénz elfogadása miatt etikai eljárás szakdolgozóval szemben – mondta a MedicalOnline-nak Balogh Zoltán elnök.

hirdetés

Könyveink