hirdetés

Cafeteria 2012 - mi változott, mi maradt?

A béren kívüli juttatásokat érintő, 2012-től esedékes változásokról adott ki tájékoztatót a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény több helyen módosította a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (Szja tv.) rendelkezéseit. Ennek eredményeképpen 2012. január 1-jétől változnak a béren kívüli juttatásokról szóló rendelkezések is – közli a Napi Gazdaság.

E módosítás keretében az internetjuttatás már nem minősül béren kívüli juttatásnak. A korábbi a 2011. október 1-jei hatállyal történt változásnak megfelelően ezen időponttól az üdülési csekk ugyancsak kikerül a béren kívüli juttatások köréből.

Változnak az étkezésre vonatkozó szabályok

Béren kívüli juttatásnak minősül a munkahelyi (üzemi) étkeztetésnek minősülő szolgáltatás keretében a munkáltató telephelyén működő étkezőhelyen megvalósuló ételfogyasztás formájában juttatott jövedelemből a havi 12 ezer 500 forintot meg nem haladó rész. Szintén munkahelyi (üzemi) étkeztetésnek kell tekinteni a kizárólag az adott munkáltató munkavállalóit ellátó, a munkáltató telephelyén működő munkahelyi (üzemi) étkezőhelyen az említett értékben és célra felhasználható – a munkáltató vagy az étkezőhelyet üzemeltető személy által kibocsátott – utalvány, elektronikus adathordozó juttatását is.

Béren kívüli juttatásnak minősül fogyasztásra kész étel vásárlására jogosító Erzsébet-utalvány formájában juttatott jövedelemből (az adóéven belül utólagosan adva is) a juttatás alapjául szolgáló jogviszony minden megkezdett hónapjára a havi 5 ezer forintot meg nem haladó rész. (Ez felel meg a korábbi "hideg" étkezési utalványnak.

Az Szja tv. lehetővé teszi, hogy a munkáltató ugyanazon időszakra meleg étkeztetést és Erzsébet utalványt is biztosítson a munkavállaló részére.

Az Erzsébet-utalvány 2012. december 31-ig melegkonyhás vendéglátóhelyeken étkezési szolgáltatás vásárlásra is felhasználható.

Alszámlák a SZÉP-kártyában

Kissé átalakulnak a Széchenyi Pihenő Kártyára (SZÉP Kártya) vonatkozó szabályok. A kártyán belül alszámlákat alakítanak ki.


Béren kívüli juttatásnak minősül az adóévben Széchenyi Pihenő Kártya

  • szálláshely alszámlájára utalt, szálláshely-szolgáltatásra felhasználható legfeljebb 225 ezer forint;
  • vendéglátás alszámlájára utalt, melegkonyhás vendéglátóhelyeken (ideértve a munkahelyi étkeztetést is) étkezési szolgáltatásra felhasználható legfeljebb 150 ezer forint;
  • szabadidő alszámlájára utalt, a szabadidő-eltöltést, a rekreációt, az egészségmegőrzést szolgáló szolgáltatásra felhasználható legfeljebb 75 ezer forint támogatás.

A megadott éves keretösszegeket több juttató esetében együttvéve kell meghatározni.

A SZÉP kártyára utalt összeg a Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól 55/2011. (IV. 12.) Korm. rendelet által meghatározott szolgáltatásokra használható fel. A kifizető az adókötelezettség megállapításához a béren kívüli juttatásra vonatkozó feltételekről kérheti a magánszemélynek az adott juttatásra vonatkozó nyilatkozatát.

Ami maradt a régiben

Nincs változás, így 2012-ben is béren kívüli juttatásnak kell tekintendő:

  • Üdülési szolgáltatás saját üdülőben
  • Iskolakezdési támogatás
  • Iskolarendszerű képzés
  • Helyi bérlet juttatása
  • Szövetkezeti tagnak adott juttatás
  • Önkéntes nyugdíj- és egészség/önsegélyező pénztári hozzájárulás
  • Foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézményi foglalkoztatói hozzájárulás.

E két utóbbi juttatást továbbra is csak a munkáltató juttathatja a munkavállalója részére, ilyen juttatást a társas vállalkozás a személyesen közreműködő tag részére az önkéntes pénztárakról és a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézményekről szóló törvényekben foglaltakra tekintettel nem adhat.

A béren kívüli juttatások után az adó a kifizetőt terheli. Béren kívüli juttatások esetében jövedelemnek minősül a juttatás értéke, ingyenesen vagy kedvezményesen juttatott termék, szolgáltatás esetén annak szokásos piaci értéke, illetőleg abból az a rész, amelyet a magánszemély nem köteles megfizetni. A kifizetőt terhelő adó alapja az előzőek szerinti jövedelem 1,19-szerese.

Lényeges változást jelent, hogy a kifizető a béren kívüli juttatás (Szja tv. 71. §) adóalapként meghatározott összege után 10 százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulást fizet.

Azon béren kívüli juttatások esetében, amelyek az Szja tv. 71.§-ában meghatározott feltételeknek megfelelnek, de az ott meghatározott értékhatárt meghaladják, az értékhatárt meghaladó rész egyes meghatározott juttatásnak minősül.

Egyes meghatározott juttatásnak minősül a munkáltató által a munkavállalónak, valamint a munkavállalóra tekintettel más magánszemélynek az adóévben biztosított béren kívüli juttatások együttes értékének az évi 500 ezer forintot meghaladó része. Abban az esetben, ha a munkáltató nem teljes adóévben foglalkoztatja a munkavállalót, az 500 ezer forintnak a juttatás alapjául szolgáló a jogviszonyban töltött napokkal arányos összegét kell figyelembe venni.

Ennek megfelelően az értékhatárt meghaladó részt 27 százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás terheli.

(forrás: Napi Gazdaság)

Könyveink

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...