hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Éger: Nem csak fantáziálni kellene!

Magyarországnak nincs társadalmi szerződésen alapuló egészségpolitikája – mondta többek között Éger István a HírTv-ben, ahol az ágazat aktuális kérdéseiről faggatták.

A centralizálás nem csak politikai, hanem szakmai kérdés ismondta a HírTv-ben Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke, amikor a fővárosi szuperkórházakról kérdezték. Hozzátette, Budapest kórházi infrastruktúrája azért van lemaradásban a vidéki intézményekkel szemben, mert a közép-magyarországi régió kimaradt az uniós fejlesztésekből. Mint fogalmazott, régi mese, hogy szükség van új szolgáltatókra a fővárosban, de „erről nem csak fantáziálni kellene”. Bár a kormányzati szándék megvan a szuperkórházak felépítésére, ugyanakkor a jövő évi költségvetésben mindössze negyvenmilliárd forintot terveztek erre előirányzatként, ami még a tervezésre is csak részben elegendő.

Az alulfinanszírozottságról szólva elmondta, nem az értékén finanszírozzák a teljesítményeket, miközben az intézmények állami kézben vannak, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ felügyeli a kórházakat, amelyek egy lépést sem tehetnek önállóan. Legnagyobb probléma azonban, hogy Magyarországnak nincs társadalmi szerződésen alapuló, deklarált egészségpolitikája, sem önálló társadalombiztosítási intézménye, amelynek az volna a feladata, hogy olyan finanszírozási tételeket állapítson meg, amelyben a szakmai szempontok priorálnak.

Keveset ülnek a tárgyalóasztalnál – folytatta a MOK elnöke. Bár voltak eredményes bértárgyalások, és vannak egyeztetések az ágazati kollektív szerződésről, pedig hektikus a helyzet a túlmunka elszámolással, vagy a pihenőidő kiadásával kapcsolatban, az ehhez főződő tárgyalások viszont leblokkoltak. Azonban szó sincs komoly, koncepcionális egészségpolitikai ügyekről, döntésekről, és különösen nem arról, hogy a tárgyaló feleket ezekbe bevonnák.

A szeptembertől életbelépő bérmegállapodás ígéretes és komoly, ezért nincs itt a sztrájk ideje. Ha a jövő novemberi béremelés is életbe lép, az 70 százalékos béremelést jelent a szakorvosok számára. Következő lépésekről csak akkor lehet beszélni, ha 2017 végén a magyar szakorvosok keresete még mindig kevesebb lenne, mint a szlovák kollégáké.

A praxisvásárlási programról szólva, amelyre idén 23 orvos jelentkezett, Éger elmondta, egy praxis betöltését szociológiai, geográfiai és kulturális tényezők is befolyásolják, a hiányosságokat komolyan kompenzálni kell. Azonban egy vállalkozás csak akkor vonzó, ha a benne dolgozókat eltartja, ezért a háziorvosoknak olyan bevételt kell biztosítani, amiből legalább annyi fizetést tudnak kigazdálkodni, mint a kórházban dolgozó szakorvos kollégáik.

(forrás: Hír TV)
hirdetés

Könyveink