hirdetés

Egészségügy: már egyeztetnek a jövő évi béremelésről

Megkezdődtek az egyeztetések a jövő évi egészségügyi béremelésről, a részletek azonban ezúttal is csak a megállapodást követően válnak majd nyilvánossá. A Magyar Rezidens Szövetség abban azonban már megállapodott az emberi erőforrások miniszterével, hogy eseti bizottságot hoznak létre az orvosok képzésének felülvizsgálatára.

Az, hogy az idén megkezdett béremelés várhatóan a jövő évben is folytatódik, már korábban nyilvánvalóvá vált. Ezt erősítette meg a parlament egyik legutóbbi döntése is, amely arról rendelkezett, hogy a népegészségügyi termékadót a korábban tervezettnél szélesebb körben és egyes eseteben korábban szedik be a vártnál,
s ez szolgálja majd az egészségügy többletforráshoz juttatását.

Az idén megkezdett bérrendezés kikényszerítésében kulcsszerepet játszó Magyar Rezidens Szövetség csütörtöki tájékoztatóján a többi közt az derült ki, hogy az Élhető Magyar Egészségügyet! Egyesület továbbra is kitart álláspontja mellett, mely szerint a béremelést jövőre is folytatni kell annak érdekében, hogy az orvosok elvándorlását gátolják, így az ellátórendszer működőképes maradhasson.

Mint arról Papp Magor, a rezidens szövetség elnöke beszámolt: csütörtökön abban állapodtak meg Balog Zoltán miniszterrel, hogy eseti bizottságot állítanak fel az orvosi képzés curriculumának felülvizsgálatára. Jelenleg ugyanis nemcsak a bérekkel és a hálapénzzel van baj, hanem az orvosi képzés gyakorlati tartalmával is.

A rezidensek idei felmérései újfent azt bizonyítják, hogy a külföldön dolgozó magyar orvosok hazajövetelében a hálapénz is kulcsszerepet játszik. Jelenleg több mint ötezer magyar orvos dolgozik külföldön, ám többségük akár haza is jönne, ha folytatódna a bérrendezés, és biztosítanák számukra a megfelelő szakmai előmenetelt.

A Magyar Rezidens Szövetség idén júliusban és augusztusban a frissen végzett orvosok körében végzett felmérései igazolják: bár a pályakezdők körében némi csökkenés tapasztalható a kivándorlásban, a kollégáknak még mindig 28 százaléka gondolja úgy, hogy inkább nem a magyar szakképzésben gondolkodna. A fiatalok 38,76 százaléka nem fogadna el hálapénzt, ha jelenlegi fizetése dupláját kapná kézhez; 27,36 százaléka pedig nem fogadna el "kiegészítő juttatást", ha a mai pénz másfélszeresét kapná hivatalosan, azaz óvatos optimizmussal várják a kormány következtő intézkedéseit – fogalmazott Papp Magor.

A korábbi kutatásokhoz képest némileg csökkent a kezdő orvosok elvándorlási szándéka, a fiatal orvosok azonban a bérrendezés és a hálapénz felszámolása mellett a szakképzés minőségének javítása tekintetében is várják a kormány intézkedéseit. Mindezt indokjolja, hogy a friss felmérések alapján az egyetemi orvosképzés elméleti része ugyan kiváló, ám a gyakorlati képzés finoman szólva is kívánnivalókat hagy maga után. A többség úgy érzi, az egyetemek nem készítik fel megfelelően a sürgősségi ellátásra, amit sokan közülük magánszorgalomból például mentőzéssel pótolnak.

Manuális készségek oktatása terén a hallgatók mintegy 93 százaléka többet vagy sokkal többet vár annál, mint amit ma számára nyújtanak. A képzés során ugyanis mintegy 20 százalékuk soha nem ad be intramuscullárisan injekciót, míg 22,17 százalékuk az intravénás injekció-adásban nem szerez jártasságot, körülbelül öt százalékuk pedig vércukorszint-méréssel nem találkozik.

A korábban részben már közölt információk alapján  az aneszteziológusnak tanuló rezidenseknek ma mintegy 85 százaléka három hónapon belül egyedül marad a műtőben, s mintegy 57 százalékuk önállóan kénytelen konzíliumot adni képzése során.

Mivel a Papp Magor vezette rezidensek egyesülete öt éves fennállása alatt mindig azt vallotta, hogy tabuk nélkül, őszintén kell beszélni az egészségügy gondjairól, Papp Magor azt sem rejti véka alá, hogy a háziorvosi szolgálatok ma gyakorlatilag nem működnének rezidensek nélkül; a betegek biztonsága érdekében azonban szükség volna a sürgősségi ismeretek frissítésére, ha úgy tetszik, egy sürgősségi licencvizsga bevezetésére.

A tárgyalások mindenensetre megkezdődtek a bérrendezés jövő évi folytatásáról – erősítette meg Papp Magor, aki azonban ennek részleteiről a korábban megszokottaknak megfelelően, a megállapodásig nem kívánt további részletekkel szolgálni. A  MedicalOnline azon kérdésére, hogy mi történik novembertől, amikor is a korábban bejelentettek szerint, szakvizsgája miatt nem vinné tovább a szövetség elnöki feladatait, Papp Magor nem adott egyértelmű választ. Csupán annyit közölt, hogy többen megkeresték, valamilyen formában folytassa tovább eddigi tevékenységét.

Köbli Anikó
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Inkretintengelyen ható terápia a diabetológiai gyakorlatban

    Az utóbbi mintegy két évtizedben a 2-es típusú diabetes került a figyelem középpontjába a...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...