hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Év végére elment az igazgatók fizetési kedve

Mióta kiderült, hogy jövőre 60 milliárdos konszolidációt terveztek a költségvetésbe, a kórházak gyakorlatilag leálltak a beszállítók kifizetésével – írja a Napi.hu.

A lap Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkárának helyzetértékelését idézi.

- Van olyan orvostechnikai beszállító, amelyiknek egy hónap alatt megduplázódott a kintlévősége, másnak a 40 milliós követeléséből 23 ezer forintot fizettek ki. Bár az év végi pénzosztás reményében az év utolsó hónapjaiban korábban is jellemző volt a fizetési készség romlása, ilyen mértékűre azonban eddig nem volt példa. A jelenlegi követelések 60 százaléka lejárt, a beszállítók zömét a közelgő járulékfizetés egyre nehezebb helyzetbe hozza, a kórházigazgatók pedig érdemben nem is foglalkoznak a kérdéssel – idézik tovább.

60 milliárd forintról egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy biztosan nem lesz elég az állami szervek, jövő tavaszra egyes becslések szerint akár 150 milliárdra duzzadó tartozásaira. Ráadásul a 60 milliárdos céltartalék teljes egészében az egészségügynek juttatására sem vesznek mérget a szakértők. Ezen felül: most, már túl december közepén, még a szokásos, év végi, E-alapbeli maradvány kiosztásában sem lehet egyértelműen biztos az ágazat, a hírek szerint az egészségügyi vezetésnek is meg kell még ezért küzdenie – sorolják tovább a rossz híreket a napi.hu-n.

(forrás: Napi.hu)
hirdetés

Könyveink