hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Felül döntenek, honnan vágnak

Még nem végzett az intézményfenntartó a kórházak megyei egyezkedésének összegzésével, de az már tudható, nem sikerült megoldani a feladatot. Az e hét végéig beküldött javaslatok nem alkalmasak a költségek csökkentésére. Így végül majd fölülről kell megmondani, hogy honnan vágnak, írja a NOL.

Február végéig az ágazati egyeztető fórumokon kellett volna megállapodniuk az egészségügyi szolgáltatóknak arról, hogy az adott térségben ki milyen feladat ellátására vállalkozik. A szerepek újraosztásának nem mellékes része, hogy csak annyi feladat maradhat az intézményeknél, amellyel garantálható az adósságmentes működtetés. A lefaragandó és újraosztandó kapacitások mennyisége pedig abból is sejthető, hogy eddig a kórházi teljesítmény 15-25 százalékára nem jutott fedezet a költségvetésből, azaz a gyógyítás minden negyedik forintját meg kellene fogniuk. Ha az intézményvezetők ezt a feladatot megoldották, akkor kerülhet szóba a kórházak adósságrendezése.

Az IME című szaklap csütörtöki konferenciáján, ahol több olyan megyei kórház vezetője tartott előadást, amelyek elvben többletpénzen osztozkodhattak, szinte egységesen arról beszéltek: ugyan a többletpénzt még csak-csak fölosztották, de a szakmai profilok szűkítéséről, a párhuzamosságok megszüntetéséről nemigen sikerült megegyezni.

A lap úgy tudja, Veszprém megyében a kapacitások újraosztását nehezítik a közelgő tapolcai országgyűlési választások is. A Fidesz régiós vezetői külön is jelezték: az újabb választás előtt mindenki kerülje a feszültséget okozó területi integrációban érintett települések nevének kiejtését is.

A kormány az államtitkárság javaslata alapján 3-4 elképzelésből választhatja ki, hogy a ciklus hátralévő részében mihez kezd az egészségüggyel. Ebben benne van az is, hogy megvizsgálják: mennyibe kerülne, ha a jelenlegi struktúra változatlanul marad, illetve mivel járna, ha a most zajló kapacitásszűkítő egyeztetések nyomán alakítják át a rendszert, illetve a két említett változat kombinációja lenne-e az előnyösebb a kormány számára.

 

hirdetés

Könyveink