hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Jöhet az ápolóknál is a csoportpraxis

Az alapellátást átalakító, a nyáron elfogadott szaktörvényt hamarosan követő rendeletektől várt változásokról beszélt Beneda Attila helyettes államtitkár a Magyar Időknek.

A háziorvosok és asszisztenseik jövedelme azzal i növekedhet a jövőben, hogy a páciensek több ellátást kaphatnak meg helyben. A helyettes államtitkár szavai szerint ehhez egyrészt olyan ösztönzőket terveznek beépíteni a finanszírozásba, ami a háziorvos, az iskolaorvos, a védőnő és az otthonápolás minél szélesebb körű együttműködését, úgynevezett praxisközösségek létrejöttét eredményezi. Másrészt a csoportpraxisnak nevezett együttműködések kialakítását, ami az alap- és a szakellátásban dolgozók minél szorosabb szakmai együttműködését jelenti annak érdekében, hogy csak azt és akkor utalják szakrendelőbe, kórházba, akit és amikor már nem lehetséges ellátni az alapellátásban. Ehhez egyrészt szükség van arra, hogy a második, harmadik szakvizsgával rendelkező háziorvosok gyakorolhassák ezen szakmájukat is. Másrészt hogy olyan kiegészítő terápiákat – amilyen például a dietetika vagy a gyógytorna – helyben kaphasson meg a páciens.

Az asszisztensek feladat- és hatáskörét szintén jelentősen bővítenék, hogy – mint Beneda Attila fogalmazott – a jelenleginél jóval nagyobb szerepük legyen a gyógyítómunkában. Ehhez megteremtenék a feltételeit, hogy emelhessék képzettségi szintjüket, ami értelemszerűen fizetésemeléssel is járhat. Azzal pedig, hogy az egészségügyi kormányzat a mostaninál nagyobb szerepet szán az otthonápolási szolgálatoknak, a kórházi szakdolgozók legális jövedelemkiegészítését segítenék. Lehetőséget biztosítanának számukra, hogy akár egyfajta csoportpraxis formájában, otthonukban ápolják azokat a betegeket, akik már nem szorulnak aktív kórházi kezelésre – idézik az államtitkárság terveit a magyaridok.hu-n.

(forrás: Magyar Idők)
hirdetés

Könyveink