hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

150 ezerről 180 ezer forintra emelték a súlyszámot

Kelenföld helyett a virágpiacon épülhet a szuperkórház

Nem Kelenföldön, hanem a budaörsi virágpiac helyén épülhet meg az új, dél-budai szuperkórház a Déli-pályaudvar felszámolása miatt. Megemelték az intézmények finanszírozását szolgáló súlyszámot, és nem zár be sem a Szent János, sem a Péterfy Sándor Utcai Kórház – értesült a többi közt a MedicalOnline.

Valamennyi budapesti kórház, az országos intézetek és egyházi fenntartású intézetek főigazgatói megjelentek azon a szerdai értekezleten, amelyen a kormányzat jóváhagyásával elkezdődött az Egészséges Budapestért program, azaz a fővárosi ellátórendszer átalakításának részletes kidolgozása. Az egyeztetésre meghívást kapott a Semmelweis Egyetem (SE) is, de a klinikákat senki sem képviselte, ami annak tükrében érdekes fejlemény, hogy a kormányhatározat gyakorlatilag arra kényszeríti a SE-t, hogy az államnak adja át a Kútvölgyi Klinikai Tömböt.

Érintette az egyetemet az átalakítás azért is, mert bár korábban főszerepet szántak a kiemelt centrumok kialakításakor az Új Klinikai Tömbnek (Korányi-projekt), valamint a Szív- és Érgyógyászati Klinikának is, a kabinet által jóváhagyott változatban a Korányi-projekt társkórházként sem szerepel, független intézményként került a tervezetbe. Ráadásul az SE-nek magának kell „megtöltenie” az új tömbben azt az emeletet is, ahová első körben a volt Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet (OBSI) költözött volna, később a Merényi traumatológiai kapacitásit sorolták volna át ide. Az SE-t egyébként felszólította a kormány arra, hogy – különös fókusszal a külföldi hallgatók oktatására – készítsen saját fejlesztései tervet.

Nem zár be sem a Szent János, sem pedig a Péterfy Sándor Utcai Kórház, ez utóbbi az aktív ellátásokat is megőrizheti. Miután az OBSI a ferencvárosi Haller utcába, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet (GOKI) mellé tervezett új centrumba költözik 2020 környékén, annak épületébe – mintegy 3 milliárd forintos felújítást követően – a Péterfy műtétes szakmái költöznek, helyükre a nem műtétes szakmák mellé beköltözhet a toxikológia és a 40 ágyas pszichiátria, az így kiürülő volt Erzsébet Kórház pedig szociális-ápolási intézményként működhet majd. Mintegy 400 ágyat tud befogadni a Szent János Kórház aktív kapacitásaiból a Kútvölgyi úti kórház épülete, ennek bővítése uniós forrásokból jelenleg is zajlik.

Mivel kormánydöntés született arról, hogy a Déli-pályaudvart 2022-ig fel kell számolni, ám ennek következtében a Kelenföldi pályaudvar bővítésére lesz szükség, a legújabb tervek szerint az M1-M7 autópálya bevezető szakasza mellett, a budaörsi virágpiac helyén épülhet fel a dél-budai betegek ellátását biztosító centrum.  A negyedik, az észak- és közép-budai lakosság ellátására épülő centrum végső helyét az M0 körgyűrű megépítése határozza majd meg.

A 2017-es büdzsében egyelőre még nem szerepel a fővárosi ellátás átalakítására szánt 40 milliárd forint, de erről hamarosan határozattal dönt majd a kormány. Ebből az összegből a centrumok építését nem lehet megkezdeni; azt az érintett kórházak megmaradó részeinek felújítására fordítják, mint például az Egyesített Szent István és Szent László Kórház belgyógyászati és pszichiátriai osztályait befogadó pavilonok rekonstrukciójára. Az új, Haller utcai tömb építésére 40–60 milliárd forintot, míg a Honvéd Kórház félbemaradt felújítására 40 milliárd forintot szánnak majd a várhatóan 5-6 éves periódus alatt, bár a kormány 2018-ban már új épületeket szeretne látni Budapesten.

Jó hírrel érkezett a szerdai kórházvezetői egyeztetésre Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár, aki ott jelentette be, hogy 150 ezerről 180 ezer forintra emelték a súlyszámot, beemelve ide a bérekre jutó forrásokat, lehetővé téve ezzel az intézmények számára a bérgazdálkodást. Átcsoportosítás is történt a HBCS-n belül, javul például a pszichiátriai ellátások és egyes műtéti szakmák finanszírozása. Nem beszélt viszont a szakpolitikus arról, hogy tárgyalta, vagy jóváhagyta-e a kancellária-rendszerről szóló előterjesztést keddi ülésén a kabinet. 

Ez volt az első széles körű egyeztetés a fővárosi ellátás átalakításáról, Cserháti Péter miniszteri biztos korábban csak néhány intézményvezetővel tárgyalt a tervekről, most viszont azt ígérte, hogy minden érintettet aktívan bevonnak a munkába. A kormány által meghatározott kereteken belül komoly mozgásteret látnak egyébként az intézményvezetők, különös tekintettel arra, hogy a kabinet határozata meglehetősen nagy eltéréseket mutat az eredetileg benyújtott előterjesztéssel szemben. Ilyen volt például a Sportkórház ügye, amelyet az előterjesztésben még a Honvéd Kórházba költöztettek volna, ám végül a Kútvölgyi úti épülethez került.

Tarcza Orsolya
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink