hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Lassan születnek a gyógykölcsönzők

Aggasztóan lassan halad a házi betegápolást, rehabilitációt támogató gyógyeszközkölcsönző hálózat kiépítése – írja a Világgazdaság.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális államtitkára még tavaly márciusban jelentette be, hogy 2014-ben elkészül az a hat kölcsönzési pont, ahol egyebek mellett elektromos ágyakat, kerekes székeket, mankókat tudnak majd bérelni a rászorulók és hozzátartozóik – emlékeztet a lap.

Felidézi továbbá, hogy a megvalósíthatósági tanulmánya szerint már tavaly ki kellett volna választani a logisztikai központok céljára szolgáló ingatlanokat, ez év közepétől már meg kellett volna hirdetni az eszközközbeszerzéseket, és 2015 második negyedévében le is kellene zárni a projektet, amelytől azt várták, hogy évente 25-30 ezer beteget, illetve családtagjaikat tudja kiszolgálni mobilitást és ápolást segítő eszközökkel. Egyelőre azonban gyógyeszközbeszerzés helyett csak szervezetfejlesztési tréningekre, elemzések megrendelésére, bútorbeszerzésekre bukkant a VG.hu.

hirdetés

Könyveink