hirdetés

Megnyitják az adatbányát

Megvalósítási szakaszába jutott a közhiteles nyilvántartások és ágazati portál elnevezésű uniós informatikai projekt. Sikeres befejezése esetén akár személyre szabott egészséginformációt juttathatnak el azokhoz az állampolgárokhoz, akiknek van erre alkalmas mobiltelefonjuk.

Megkötötték a támogatási szerződést az elektronikus közhiteles nyilvántartások és ágazati portál elnevezésű egészségügyi informatikai projektre, amelynek sikeres megvalósítása esetén mindenki a számára megfelelő szinten férhet hozzá az egészségügyi adatvagyonhoz. Ahhoz a „kincshez”, amellyel kapcsolatban az ágazat vezetésének a víziója az, hogy ezek az adatok validan és naprakészen szolgáltassanak hiteles információkat. Azaz, az adatvagyon segítse a döntések előkészítését, így például a betegút-szervezést és a kapacitás-tervezést, a gyógyítók diagnosztikai és terápiás munkáját, s nem utolsó sorban a honpolgárok is hozzáférhessenek azokhoz tisztított formában – közölte egyebek között kedden délután a projektindító eseményen a projektgazda GYEMSZI főigazgatója, Török Krisztina.

Szócska Miklós államtitkár maga is azt hangsúlyozta, hogy ez az informatikai projekt számára nem a bitekről, hardverekről és szoftverekről szól, még ha szükséges is ezeket fejleszteni. Az uniós támogatással megvalósuló program az ágazati vezető olvasatában elsősorban arról szól, miként lehet egészségtudatosabban, gyorsabban gyógyulni.

E.E.Sz.T.

Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér az ellátó-hálózat informatikai rendszerei együttműködésének biztosítása érdekében létrehozandó egységes informatikai környezet. Magába foglalja a közös adat-szótárakat, az összevont kapcsolattartást megvalósító komponenseket és itt fogalmazhatók meg az adatáramlást, és adatgyűjtést rendező szabályok és eljárások. A módszer legfontosabb jellemzője, hogy megtartja az intézmények korábbi informatikai rendszereinek autonómiáját, de megteremti azok összekapcsolhatóságát.
Az egészségügyi ellátórendszer intézményei számára a központi informatikai szolgáltatásokhoz való fizikai csatlakozási képességét a kapcsolódó TIOP 2.3.3. projekt keretében teremtik meg.

Ez a program az e-Egészségügy projekteken belül arra lesz képes, hogy letisztítsa, közhitelessé tegye az egészségügyi háttérintézmények nyilvántartásait, s gondoskodik arról, hogy a kitűzött célok érdekében az intézmények – szemben a mai gyakorlattal, amikor többféleképpen gyűjtik az adatokat – egymáséit is tudják használni. A projektet megvalósító konzorciumban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP), az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Országos Tisztifőorvosi Hivatala (ÁNTSZ), az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH), a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ) és a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség  (KIFÜ) vesz részt. Mint Szócska Miklós fogalmazott: sok kínja, baja ellenére a magyar egészségügy számos komoly erősséggel bír, s ezek egyike épp az adatokban rejlő kincs, amelyet eddig nem vagy nem jól használtak fel. A projekt segítségével kézzelfogható eredményeket várnak a szűrésekkel kapcsolatos információktól, s a közhiteles nyilvántartások segítségével akár a mainál jobb szakember-ellátottság is biztosítható – közölte az államtitkár azt sem titkolva: a projekt végére érve képesek lesznek arra, hogy személyre szabott egészséginformációt juttassanak el azokhoz az állampolgárokhoz, akiknek ehhez megfelelő mobiltelefon áll rendelkezésére. Magyarországon az egyén genetikai tulajdonságaival össze tudjuk kötni a populáció szintű adatokat – e lépéssel olyan adatkincs jön létre az országban, amely a személyre szabott orvoslás felé vezet, s amely 1,5-2 éven belül komoly helyre sorolja az országot – vélekedett Szócska Miklós.

A Nemzeti Egészségügyi Informatikai Rendszer e-Egészségügy projektek egységes ágazati informatikai koncepcióját az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkársága dolgozta ki. Az uniós forrásokból megvalósítandó koncepció illeszkedik a Semmelweis Terv céljaihoz, az Új Széchenyi Terv Operatív Programjaihoz, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Infokommunikációs Államtitkársága által koordinált Digitális Megújulás Cselekvési Tervhez. Bár sokak szerint az egészségügyi informatikai fejlesztésekre fordítható források felhasználásának üteme elmarad a tervezettől, az államtitkár szerint ennek az oka, hogy sokáig nem volt egyetértés a megvalósítandó célokat illetően. Ha csak rajta múlik, akár egyetlen nap alatt meghozza majd a szükséges döntéseket – közölte, arra is utalva, hogy a megvalósítás során pontos közbeszerzési és más határidőket kell majd tartani annak érdekében, hogy a projekt sikeres legyen.

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Alkotás és kibontakozás - A Katarzisz Komplex Művészetterápia elmélete és gyakorlata

    Aki végigolvassa ezt a könyvet, tanul belőle, dolgozik vele, egyszer...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...