hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Mérleget vont az OEP távozó főigazgatója

Nehéznek, ugyanakkor eredményesnek tartja az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) élén töltött öt évét Sélleiné Márki Mária – derül ki a Magyar Időknek adott interjújából, amit röviden idézünk.

„– Néhány hete még potenciális egészségügyi államtitkárjelöltként emlegették, most viszont búcsúinterjú készül, mert az azóta kinevezett új államtitkár, Ónodi-Szűcs Zoltán megvált öntől. Mi történt?

– A döntés engem is váratlanul ért, ennek ellenére nincs bennem rossz érzés. Nagyon hálás vagyok, amiért kicsivel több mint öt éven át élvezhettem a miniszterelnök, a miniszter és két államtitkár bizalmát, különösen, hogy ez ilyen hosszú ideig egyetlen elődömnek sem adatott meg. Sikeres, eredményes időszakot tudhatok magam mögött, úgy érzem, folytatva azt a munkát, amit 1984 óta végzek az egészségügy különböző területein, ezen a poszton is hasznosan tudtam dolgozni az ágazatért. Felelősségteljes és nehéz feladat volt.

– Mit tart az elmúlt öt év legfontosabb eredményének?

– Amikor elvállaltam az egészségbiztosító főigazgatói posztját, azt a célt tűztem ki magam elé, hogy az OEP-et ügyfél-, illetve betegközpontú szervezetté alakítsuk, amely valódi szolgáltatóként működik. Ehhez a belső működést és a külső kapcsolatokat is felülvizsgáltuk, átalakítottuk, így egy stabil, a korábbinál hatékonyabban működő szervezet jött létre. A visszajelzések alapján sikerült elérnünk, hogy ma már mind a biztosítottak, mind az egészségügyi szolgáltatók, legyen szó kórházakról vagy gyógyszercégekről, partnerként és nem egy megközelíthetetlen hivatalként tekintenek ránk. Azt gondolom, nem szerénytelenség, ha azt mondom, nem egyszerű zökkenőmentes finanszírozási hátteret biztosítani 9,7 millió magyar állampolgár egészségügyi ellátásához. Ez éves szinten több mint 1300 milliárd forint kifizetését jelenti mintegy 20 ezer egészségügyi szolgáltatónak úgy, hogy a folyamat teljes egészének jogszerűnek, ellenőrizhetőnek és átláthatónak kell lennie. Azért ez nem kis feladat.

– Mi az, amit nem sikerült elérnie a kitűzött célok közül?

– Bár sokan azt gondolják, hogy az OEP-nek számos kérdésben van döntési jogköre, ez koránt sincs így. Sőt, a mi lehetőségeink igencsak korlátozottak. A jogalkotók döntenek például arról, milyen egészségügyi ellátások, gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök járnak térítésmentesen, illetve támogatással, jogszabályok rögzítik a finanszírozás, illetve a támogatás mértékét, vagy határozzák meg, milyen feltételekkel lehet új egészségügyi technológiákat, új szolgáltatókat, új kapacitásokat befogadni a társadalombiztosítási finanszírozásba. Mi legfeljebb döntés-előkészítő javaslatokkal élhetünk. A finanszírozási rendszer észszerűbbé tétele érdekében rendszeresen megtettük ezt, ebben az évben pedig a finanszírozás komplex átalakításáról is elkészítettünk egy javaslatot az államtitkárság részére” – olvasható a magyaridok.hu-n.

 

(forrás: Magyar Idők)
hirdetés

Könyveink