2012. május. 24., csütörtök - Eszter, Eliza.

Milyen kompromisszum születhet az egészségügyi bérekről?

Egyelőre nincsenek pontos adatok az egészségügyi dolgozók béréről, de vita van még az orvosok számát illetően is – tudta meg a ReggelInfo.

hirdetés

Érdemi egyeztetés, esetleg előrelépés a következő bértárgyalási fordulón várható. Kiderült ugyanis, hogy nincsenek pontos adatok az egészségügyi dolgozók béréről – közölte az InfoRádióKiindulási alapként a közalkalmazotti bértábla szolgál adatokkal, de a vállalkozóként dolgozók bére ebből nem derül ki, ahogyan a KSH adataiból sem.

Az InfoRádió úgy értesült: vita van az orvosok számát illetően is. Hiszen a 28 ezer bejelentett orvos egy része nem fogad már betegeket, csak oktatóként tevékenykedik. Nagyjából két hét múlva lesznek pontos számok, akkor lehet elkezdeni az érdemi egyeztetést.

A szereplők abban készek a kompromisszumra, hogy a bérrendezés több lépcsőben, részben esetleg a jövő évi költségvetés terhére történjen meg. Abban viszont nem engednek, hogy a rendezés akár egyetlen lépcsője is elmaradjon. Napirenden van a státuszkiesések miatti többletmunka rendezése is. Informátoruk szerint ugyanis jelentős nagyságú belső tartalékok képződtek pusztán amiatt, hogy sok dolgozó hagyta el az országot – idén is csaknem 12 ezren –, és az ő bérköltségük viszont eltűnt az intézményekben.

A rádió azt is közli, hogy megkezdődött a jogi egyeztetés a Magyar Orvosok Szövetsége által kifogásolt, év végén, a vízközmű törvényben módosított új katasztrófa-egészségügyi szabályozás módosításáról.

(forrás: InfoRádió )
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Fogfájásom ellenére pár hete nem láttak el a Központi Stomatológiai Intézet Ambulanciáján úgy, hogy rendelési időben mentem és minden hónapban fizetem a tb-t.

Süvít a szél a völgy felett. A mocskos terv, ím füstbe ment... Giulio hűséges betegei egy emberként átjelentkeztek az orvos által jelenleg helyettesként ellátott cserépváraljai praxisba. A folyamat tegnap informatikai szinten is megvalósult.

Alkohol, drog, szex, párkapcsolat. Suli, sport, szabadidő, szórakozás. Függőség, betegség, tabu. Minden, ami foglalkoztatja és meghatározza az y generációt.

Előadásom után prof. dr. Merkely Béla, a kardiológiai társaság elnöke azt a kérdést tette fel, amit ilyenkor szoktam kapni: mit kezdjen az internet térnyerésével egy olyan idősebb orvos, akinek nincs ideje egész nap az internet előtt ülni. A kérdés lehetőséget adott arra, hogy három tévhitet is eloszlassak...