2012. május. 24., csütörtök - Eszter, Eliza.

Szárazon tartják a puskaport

Az egészségügyi béralku ideje alatt is növekszik a szakmai szervezetek akcióihoz csatlakozók száma - derült ki kedden egy budapesti konferencián, írja az MTI.

hirdetés

Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke azt mondta: Élhető magyar egészségügyet! mozgalmuk keretében jelenleg 2512 felmondólevél van ügyvédi letétben. Ha a tárgyalások során nem sikerül megegyezni, ezek a felmondások március végén aktiválódnak – tette hozzá.

Bélteczki János, a Magyar Orvosok Szövetségének elnöke azt közölte, hogy mostanáig az önkéntes túlmunka visszautasításáról szóló akciójukhoz nagyjából 2500-an csatlakoztak.

Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke is azt hangsúlyozta, hogy az egészségügy működtetéséhez az ágazatban dolgozók bérfelzárkóztatása elengedhetetlen, ugyanakkor azt mondta, hogy az e célból indított akciókkal nem ért egyet.

Szócska Miklós egészségügyi államtitkár az idén már kétszer fogadta a szakmai szervezetek, érdekképviseletek és az egészségügyben dolgozó köztestületek képviselőit. Az első, a január 5-i egyeztetés után az államtitkár azt mondta: az orvosokat és a szakdolgozókat egyaránt érintő fenntartható, hosszú távú bérmegoldásokat keresnek az egészségügyben.

(forrás: MTI )
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Fogfájásom ellenére pár hete nem láttak el a Központi Stomatológiai Intézet Ambulanciáján úgy, hogy rendelési időben mentem és minden hónapban fizetem a tb-t.

Süvít a szél a völgy felett. A mocskos terv, ím füstbe ment... Giulio hűséges betegei egy emberként átjelentkeztek az orvos által jelenleg helyettesként ellátott cserépváraljai praxisba. A folyamat tegnap informatikai szinten is megvalósult.

Alkohol, drog, szex, párkapcsolat. Suli, sport, szabadidő, szórakozás. Függőség, betegség, tabu. Minden, ami foglalkoztatja és meghatározza az y generációt.

Előadásom után prof. dr. Merkely Béla, a kardiológiai társaság elnöke azt a kérdést tette fel, amit ilyenkor szoktam kapni: mit kezdjen az internet térnyerésével egy olyan idősebb orvos, akinek nincs ideje egész nap az internet előtt ülni. A kérdés lehetőséget adott arra, hogy három tévhitet is eloszlassak...