hirdetés
2025. július. 30., szerda - Judit, Xénia.
hirdetés

Társadalmi vitát sürgetnek a tudósok az egészségügyről

Kompromisszumot kell kötni az egészségügyi ágazat jövőjéről.  A tudósok felelősséget vállalnának egy társadalmi vita elindításában, hangzott el a Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Tudományok Osztályának konferenciáján, melyről a Figyelő tudósít.

Kosztolányi György, az MTA orvosi osztályának elnöke szerint az elmúlt pár évtizedben a korszerű orvosi eszközök mellett hatalmas tudás halmozódott föl az orvosi tudományokban is, aminek köszönhetően a korábban nem gyógyítható betegségekben szenvedők is életben maradnak, ellátásuk azonban igen költségigényes.

A professzor fontos lépésnek tartana egy olyan szerkezetű egészségügyi ellátórendszer kiépítését, amelyben a korszerű technológiák és szakértelem gyógyító centrumokban koncentrálódna. Ez a betegeknek is hasznos lenne, hiszen biztosan az állapotuknak megfelelő ellátást kapnák. Szükséges továbbá az egészségügyben is a költség- haszon elemzés és a levont következtetések alkalmazása. A lakossági igények és szükségletek kielégítése végett kikerülhetetlen a magánszolgáltatók terjedése, ám ehhez, csakúgy, mint más országokban, nálunk is szükséges egy átfogó egészségügyi koncepció. „Az orvosi tudományos-technológiai fejlődés függvényében differenciálódtak a szükségletek és elvárások, így megbillent a szolidaritás elve", szögezte le az akadémikus, hozzátéve: nyílt társadalmi vitára van szükség az egészségügy jövőjéről, amiben partnerséget ajánl a tudományos akadémia.

Boncz Imre, a Pécsi Tudományegyetem professzora szerint föl kell tenni a kérdést, hová kell fókuszálni a meglévő egészségügyi pénzforrásokkal, hiszen az ágazatban 1000 milliárd forint körüli összeggel gazdálkodnak. Szükség van helyzetelemzésre ahhoz, hogy meghatározzák az egészségügyben szükséges „terápiát". Rácz Jenő korábbi egészségügyi miniszter szerint nem csupán az ágazaton belüli prioritásokat kell meghatározni, hanem a nemzetgazdasági ágazatok közötti prioritást is. Azt is kijelentette: szakmai, társadalmi, politikai vitára van szükség az egészségügy jövőjéről. „Ha konszenzust nem, de kompromisszumot lehet kötni, amelynek megfelelő helye lehetne az MTA.

További részletek a Figyelő Online-on

(forrás: Figyelő.hu)

Könyveink

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Stressz és egészség Menedzserbetegségekről – nem csak menedzsereknek

    Egy évtizede jelent meg a könyv első kiadása, Menedzserbetegségek címmel. A...

  • learn more Wagner: A Nibelung gyűrűje - Zene-pszichoanalitikus tanulmány

    Richard Wagner monumentális ünnepi színjátéka, A Nibelung gyűrűje a mítoszokra jellemző...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...