hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

Változtatásokra készül Zombor Gábor

Most már a gyakorlati lépéseknek kell következniük – mondja Zombor Gábor egészségügyi államtitkár az ágazat közeljövőjéről a Népszabadságnak adott interjúban.

Nyolcvan-százmilliárdos „rosszul költést" kell kijavítania az egészségügynek, hogy azután meggyőzően kérhessen többletforrásokat a kormánytól – véli az interjúban az új egészségügyi államtitkár.

Ennek kapcsán arról is beszél, hogy nálunk európai összehasonlításban is kiemelkedően magas az orvos-beteg találkozások száma, ami növeli a költségeket. „Ezen hamarosan változtatni fogunk, az orvosi kamarát fölkértem, hogy szeptemberig tegyen konkrét javaslatot a kompetenciakörök pontosításra, s ahol szükséges, bővítésére” – ezzel tennék lehetővé, hogy az alapellátás orvosai kevesebbszer küldjék tovább, magasabb szintre a betegeket.

Zombor Gábor arról is beszél, hogy év végére a kórházak stabilizálására olyan tervet készít, amely szerint az állam közvetlenül fedezné az intézmények fenntartási költségeit.

A diagnosztikai sorbanállások, a rákbetegek kezelésének késlekedő kezdése kapcsán pedig így fogalmazott: „Úgy érdemes átalakítani a rendszert, hogy ezen onkológiai vizsgálatok védett, vagyis célzottan elkölthető kvótát kapjanak”.

Ugyancsak változást ígért a mentés egyik nagy problémájában, abban, hogy a kórházak ellenérdekeltek a sürgős, de drága ellátást igénylő betegek befogadásában. „A finanszírozást is megváltoztatjuk, a jövőben nem fordul majd elő, hogy azért érjen bármiféle anyagi hátrány egy kórházat, mert fogadta a sokszorosan sérült beteget”.

Az interjúban beszélnek a társadalombiztosítási alapcsomag meghatározásáról, illetve a pénzért igényelhető többletszolgáltatásokról is. „Még mindig előfordul, hogy aránytalanul alacsony befizetés mellett is lehet nagy értékű beavatkozásokat igénybe venni. Ezen változtatni kell” – mondja erről egyebek mellett az államtitkár a nol.hu-n.

(forrás: NOL)

cimkék

hirdetés

Könyveink