hirdetés

Már parlament előtt a törvényjavaslat

Vége lesz a GYEMSZI-nek, válik a köz- és a magán

Benyújtotta  a kormány a parlamentnek a GYEMSZI  átszabásáról, azaz az Állami Egészségügyi Ellátó Központ létrehozásáról (is) szóló törvényjavaslatot. Ebben rendelkeznek a magán- és közellátás szétválasztása érdekében az első lépésekről is – a többi közt.

A hónap elején nyilvánosságra hozott, több mint tucatnyi jogszabályt érintő javaslatcsomagot korábban a MedicalOnline is bemutatta, ebbe került bele utóbb az új szervezetet, az Állami Egészségügyi Ellátó Központot nevesítő passzus is.

A javaslat értelmében az egészségügyi intézményrendszer átalakításával érintett GYEMSZI jogutódjaként az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) gyakorolja majd az államot megillető tulajdonosi jogokat az egészségügyi szakellátásokhoz használt állami vagyon tekintetében, másrész kiterjeszti a javaslat a járóbeteg-szakellátási kapacitásokhoz kapcsolódó ellátási területekkel kapcsolatos átmeneti szabály hatályát a következő évre.

Megjelenik a javaslatban a magán-és közellátás szétválasztása érdekében az első lépés: eszerint törvényben rögzítik, hogy „finanszírozási szerződéssel rendelkező egészségügyi szolgáltató a kötelező egészségbiztosítás keretében az Egészségbiztosítási Alap terhére igénybe vehető egészségügyi szolgáltatásért – ide nem értve az Ebtv. 23. § szerinti részleges térítési díjat és az Ebtv. 23/A. § szerinti kiegészítő térítési díjat – a biztosítottól nem kérhet térítési díjat”.

Változások lesznek az alapellátásban, melyben jelenleg nem köti az önkormányzatot semmilyen határidő a tekintetben, hogy nyilatkoznia kell arról, amennyiben nem kíván a praxisjogot megszerezni kívánó orvossal feladat-ellátási szerződést kötni. A módosítás ezért határidőt ír elő. A módosítás javaslatot tesz arra is, hogy az önkormányzatnak a praxisjogot megszerezni kívánó orvossal történő szerződéskötést megelőzően ki kell kérnie a praxisjogot engedélyező egészségügyi államigazgatási szerv véleményét – ezzel óhajtanak segítséget nyújtani az ellátási szerződés megkötésekor felmerülő vitás kérdések rendezésében.

Változás az is, hogy az államilag támogatott szakorvosképzésben 2015-től új szabályokat vezetnének be a szakorvosjelöltek foglalkoztatásával kapcsolatban. Az államilag támogatott szakorvos képzés átalakításának koncepciójához kapcsolódóan 2015. július 1-jét követően a támogatott szakképzésbe csak a közalkalmazotti jogviszonyban, munkaviszonyban, közszolgálati, kormányzati szolgálati vagy egyéb szolgálati jogviszonyban foglalkoztatott szakorvos jelöltek léphetnek be. A háziorvos képzésben a jogszabály alapján kijelölt állami szerv gyakorolja majd a munkáltató jogokat annak érdekében, hogy a humánerőforrás eloszlás a leghatékonyabban valósulhasson meg.

Változás lesz a kamarák választásában is, miután a három egészségügyben működő szakmai kamaránál jövőre esedékesek az általános kamarai választások. A hatályos szabályozás magas érvényességi küszöböt ír elő a kamarai választások minden fordulójában (a szavazásra jogosultak legalább 25%-át). A javaslat az, hogy a választás első körében a tagok több mint negyedének részvétele legyen szükséges az érvényességhez, míg a második körben ne legyen részvételi küszöb, tehát bármekkora létszámnál legyen érvényes a választás. A két választás között legalább 15 napnak kell eltelnie, de a javaslat tartalmazza, hogy a második kör érvényességére vonatkozóan a kamara alapszabálya ennél szigorúbb szabályt is előírhat.

 A friss szöveg letölthető az országgyűlés honlapjáról.

MedicalOnline
a szerző cikkei

(forrás: Parlament)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Flow - Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája - Az elme kerekei

    A Flow a tökéletes élmény pszichológiájának eredeti, legátfogóbb kifejtése....

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...