hirdetés

Vizsgálatot kezdeményez a Magyar Orvosi Kamaránál Balog Zoltán

Lépett a humánerőforrás miniszter: a szaktárca egészségügyért felelős államtitkársága arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy az  Emberi Erőforrások Minisztériuma indokoltnak tartja a vizsgálat megindítását a Magyar Orvosi Kamaránál (MOK). 

Mint az a MedicalOnline-hoz eljuttatott szűkszavú közleményből kiderül: „a MOK Felügyelő Bizottsága kérelemmel fordult az Emberi Erőforrások Minisztériumához a Magyar Orvosi Kamaránál a Bizottság által vélt működési és gazdálkodási problémák kapcsán. A tárca erről részletes tájékoztatást küldött az Állami Számvevőszéknek és a Miniszterelnökségnek, jelezve, hogy indokoltnak tartja a vizsgálat megindítását.”  Így most a Miniszterelnökségen van a döntés sora, ugyanis a számvevőszéket ők kérhetik fel egy konkrét vizsgálat lefolytatására.

A szaktárca megnyilatkozására azt követően került sor, hogy mint azt lapunk megírtaa MOK Országos Felügyelő Bizottsága február 8-ára összehívta a köztestület országos küldött-közgyűlését, amelyen kezdeményezik Éger István elnök és a kamara elnökségének visszahívását „a MOK törvényes működésére vonatkozó szabályok megszegése és a számviteli-pénzügyi gazdálkodás átláthatósága kapcsán tapasztalt szabálytalanságok következtében”.

A megyei elnököket tömörítő Területi Szervezetek Tanácsát (TESZT) viszont az elnök hívta össze január 22-ére, s ezt követően az elnökség február 15-ére „írta ki” az országos küldött-közgyűlést, amelyen a felügyelő bizottság elnökének visszahívását (is) kezdeményezik

Az ügyben csütörtökön felügyelőbiztos kinevezését kezdeményezte a Magyar Orvosi Kamara Országos Felügyelő Bizottsága az emberi erőforrások miniszterénél, ma pedig a legújabb fejleményként Bánki Magdolna, a felügyelő bizottság elnöke azzal állt elő a köztévében, hogy az adatvédelmi hatóság reagált a felügyelő bizottság megkeresésére. Vélhetően ez volt az a momentum, amely lépésre sarkallta a szaktárcát, s jelezték a Miniszterelnökségnek, maguk is indokoltnak tartják a vizsgálatot.

Az adatvédelmi hatóság állásfoglalása szerint ugyanis a MOK – a csoportos élet- és balesetbiztosítások kötésekor, amikor a tagok adatai egy külföldi biztosító mannheimi szerverére kerültek  –  megsértette az érintettek személyes adatok védelmével kapcsolatos jogait. Bánki Magdolna a MedicalOnline-nak ezt azzal egészítette ki: a hivatal felszólította a MOK-ot, hogy vegye fel a kapcsolatot a szerződésben érintettekkel, s szerezze be személyes hozzájárulásukat. A felügyelő bizottság elnöke szerint az orvosok a történtek miatt bírósághoz fordulhatnak. Mint vélekedett, „felmerül a jogosulatlan hasznonszerzés lehetősége, továbbá felmerül az a kérdés is, vajon mindezt nem súlyosbítja-e, hogy a biztosítási szerződés után járó jutalék abba a kft.-be került, aminek ellenőrzését a kamara elnöke nem engedélyezte”. Bánki Magdolna megfogalmazása szerint „áruba bocsátották az adatainkat, abból a kft-ből pedig eltűnt a pénz”.

Lapunk reggel megkérdezte a külföldön tartózkodó Éger Istvánt, a kamara elnökét is, aki a többi közt azt közölte szerkesztőségünkkel, nem hiszi, hogy hibát követtek volna el azzal, hogy több mint 40 ezer embernek biztosítási szolgáltatása van olyan áron, amit csak annak többszöröséért kaphattak volna meg. Ezt az eltelt három év bőven visszaigazolta – mondta, azt is jelezve, sokaknak segítettek ezzel. Éger István állítja: mindeddig nem vettek kézhez az adatvédelmi hatóságtól olyan kifogást, amelyről a felügyelő bizottság elnöke beszámolt. Ha azonban bármilyen hibát találnak, azt természetesen korrigálják majd.

 

MedicalOnline
a szerző cikkei

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Stressz és egészség Menedzserbetegségekről – nem csak menedzsereknek

    Egy évtizede jelent meg a könyv első kiadása, Menedzserbetegségek címmel. A...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...