hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Felmondólevelet írnak a rezidensek

Új érveket nem, csak a követendő új stratégiát jelentették be két napig tartó tanácskozásuk után a rezidensek: az év végéig ügyvédi letétben helyezik felmondóleveleiket, s amennyiben addig nem teljesítik követeléseiket, aktiválják azokat. A program meglepetés-vendége a sajtótájékoztatóra váratlanul betoppanó Szócska Miklós volt.

Minden nap három magyar orvos adja fel a küzdelmet, s lépi át az országhatárt. Ennek eredményeként 2013 végére 4000 orvos tűnik el Magyarországról, amely egyértelműen mutatja: beavatkozás nélkül összeomlik a hazai egészségügy. A jelenlegi helyzet az elmúlt évtizedek politikájának felelőssége és eredménye, tette hozzá a Magyar Rezidens Szövetség elnöke, aki szerint a jelenlegi kormánytól is világos jelzést kaptak arról, hogy nem fontosak. Az ágazat pénzügyi lehetőségeinek hiányában levélben a miniszterelnökhöz fordultak, arra kérve Orbán Viktort, segítsen megállítani az egészségügyben zajló drámai folyamatokat. „A miniszterelnök válaszra sem méltatta a magyar egészségügyet”, fogalmazott Papp Magor, a miniszterelnökségről postafordultával érkező, érdemi tartalom nélküli levelet egy titkárságvezető szignálta.

Nekünk is csak egy életünk van, fogalmazott, ezért ahhoz, hogy 2012 januártól vállalni tudják a munkavégzést, gyökeres változásokra van szükség. Ennek részeként a szövetség a következő elvárásokat fogalmazta meg:

Az útra készen álló több ezer orvost és szakdolgozót kizárólag a változás reménye tartotta itthon az elmúlt években, folytatta az elnök, ma viszont már arról kell dönteni: elég fontosak-e Magyarország számára. Sorolta: egyforma bért kapnak a konyhai kisegítőkkel, a segédmunkásokkal, a köztisztasági dolgozókkal. A havi 80-90 ezer forintos fizetéssel – amihez havi 60-80 órányi munka társul - a kezdő orvosok az ország legrosszabbul fizetett munkavállalói közé tartoznak.

A szövetségi elnök felemlegette, hogy ahányszor bérekről beszélnek azt a választ kapják, nézzék meg, mennyi luxus autó áll a kórházi parkolókban. A gépkocsik mellett az adott egészségügyi intézmény dolgozóit is össze kellene számolni, tanácsolta ezzel kapcsolatban Papp Magor.

A szövetség döntése szerint 2011. december 31-ig egy veszprémi ügyvédi irodában tömegesen letétbe helyezik felmondó levelüket, a szolidaritást vállaló kollegákat pedig arra kérik, hogy nyilatkozatban jelezzék: 2012. január elsejétől nem vállalnak önkéntes túlmunkát. Amennyiben a kitűzött időpontig nem jön létre megállapodás a Magyar Rezidens Szövetség és a kormány között, aktiválódnak a felmondó levelek. Mivel a felmondási idő általában két hónap, a tényleges leállás jövő márciusra tehető. Az MRSZ ugyanakkor szolidaritást kért az egészségügy dolgozóitól, mondván, ez az ügy nem néhány ezer fiatal, hanem a betegek, a magyar egészségügy jövőjéről szól. Ugyanakkor nem árult zsákba macskát: a migráció addig is folytatódik.

Mint kiderült, több szakmai szervezet támogatja a rezidensek kezdeményezését, köztük a Magyar Orvosi Kamara, a Magyar Orvosok Szövetsége pedig már bejelentette csatlakozását a ma meghirdetett akcióhoz.

A rezidensek sajtótájékoztatójára váratlanul betoppanó Szócska Miklós, illetékesség hiányában, mondván ez a kormány egészét érintő téma, nem válaszolt arra a kérdésre, hogy a kabinet döntése alapján, más területekről átcsoportosítva bértöbblethez juthatnak-e az orvosok. Azt viszont cáfolta, hogy a miniszterelnök nem figyeli az egészségügyben zajló eseményeket.

Horváth Judit
a szerző cikkei

hirdetés

Könyveink