hirdetés
2025. december. 02., kedd - Melinda, Vivien.
hirdetés

Hűtlen kezelés miatt feljelentést tesz a Heves Megyei Önkormányzat

Újabb feljelentéseket tett az előző önkormányzati ciklusban hozott döntések miatt a fideszes vezetésű Heves Megyei Önkormányzat hűtlen kezelés gyanúja miatt az Országos Rendőr-főkapitányságon - jelentette be az előző időszak ügyeit vizsgáló eseti bizottság vezetője kedden Egerben.

Mindhárom feljelentés az egri kórházat érintő, az önkormányzat korábbi, szocialista vezetése által hozott döntésekhez kötődik - közölte Sveiczer Sándor Péter, a megyegyűlés által létrehozott testület vezetője. A bizottság véleménye szerint hűtlen kezelés gyanúját veti fel, hogy a megye 2008-ban "köztulajdonból átjátszotta a HospInvest markába" az egri kórházat - tette hozzá.

Ugyancsak feljelentést tesznek amiatt, hogy a fenntartó megye még azt megelőzően kiszervezte az egri kórház gyógyszerellátását, vagyis egy magáncégre bízta ezt a tevékenységet. Azt is kifogásolják, hogy 2010-ben, azt követően, hogy ismét az önkormányzat, illetve a megye által birtokolt nonprofit kft. vette át a kórház működtetését, szerintük Sós Tamás (a közgyűlés korábbi szocialista elnöke) "a közgyűlés tudta és felhatalmazása nélkül, elnöki hatáskörét messze túllépve 160 millió forint támogatást adott egy sebtében összetákolt szerződés alapján a kórházat működtető kft.-nek".

A bizottság elnöke egyben felidézte: a testület már korábban feljelentést tett amiatt, hogy az előző önkormányzati testület döntése alapján, megítélésük szerint indokolatlanul fejlesztettek egy volt kórházi épületet a megyei múzeumi szervezet raktárbázisává.

Szabó Róbert, a közgyűlés fideszes elnöke emlékeztetett arra, hogy a bíróság adósságrendezési eljárást indított a megye ellen a budapesti HVL INVEST Kft. kezdeményezésére. A társaság azt követően kezdeményezte az eljárást, hogy a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen 280 millió forint kifizetésére kötelezte a megyei önkormányzatot.

Úgy vélekedett, "egy bukott korszak és egy bukott ember okozta a megyei önkormányzat mindannyiunkat sújtó eladósodását", ennek a "12 éves Sós-korszaknak a lezárása" ad okot az adósságrendezési eljárásra.

Sós Tamás az elhangzottakra reagálva úgy fogalmazott, hogy a megye új vezetése "az 50-es éveket idéző módon politikai megrendelésre dolgozik, kommunikációs célból tesz látszatfeljelentéseket, amivel pazarolja a közpénzt", egyben így akarja palástolni tehetetlenségét. Az előző önkormányzat minden döntése mögött pénzügyi és jogi szakmai előkészítés állt, ennek eredményeképpen pedig az egyik legkevésbé eladósodott magyar kórházat adták át az új összetételű közgyűlésnek - tette hozzá.

Sós Tamás azt is közölte, hogy rágalmazás miatt pert indít a Heves Megyei Közgyűlés vezetése ellen.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Vezetés és szervezés - Szervezetek kialakítása és működtetése

    GONDOLKOZOTT MÁR AZON, HOGY… -    mi a vezető feladata? -    miért készítenek...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Stressz és egészség Menedzserbetegségekről – nem csak menedzsereknek

    Egy évtizede jelent meg a könyv első kiadása, Menedzserbetegségek címmel. A...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...