hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Reagált a Kardiológiai Szakmai Kollégium az Offshore cégekkel kapcsolatos írásra

Közleményben reagált a Magyar Nemzet mai számában megjelent, a szívkatéterezés piacán megjelent Offshore cégekkel kapcsolatos írásra a Kardiológiai Szakmai Kollégium.

A Magyar Nemzet arról tudósított, hogy egy elemzői csoport megpróbálta feltárni a szívkatéterezés terén tapasztalható visszásságokat. Többek között azt, hogy az önkormányzati, illetve állami kórházak a maguk számára sokszor rendkívül előnytelen szerződéseket kötöttek azokkal a magánvállalkozásokkal, amelyeknek „kiadták" a szívkatéteres labor üzemeltetését. Megállapították, hogy a népegészségügyi szempontból is rendkívüli jelentőséggel bíró szívkatéterezésben - amely sokszor életmentő beavatkozást jelent - részt vevő magánvállalkozások hátterében offshore jellegű cégek is felbukkantak.

Az elemzés készítői megvizsgálták a szívkatéterezést biztosító magánvállalkozások jövedelmezőségét is. A mai magyar egészségügyi finanszírozás közepette meglepő eredményre jutottak. Az egyik ilyen cég a nyilvános adatok szerint 2009-ben 2,161 milliárd forintos árbevétel mellett 824 milliós eredményt produkált, s a jóváhagyott osztalék ötszázmillió forint volt. Egy másik 674 millió forintos árbevétel mellett 324 milliós eredményt könyvelhetett el, s 300 milliós osztalékot hagyott jóvá. Olyan cégeket vizsgáltak, amelyek árbevételének legalább a nagy része ebből a tevékenységből származott.

A Kardiológiai Szakmai Kollégium közleménye szerint az OEP befektetése semmiképpen sem kidobott pénz. Magyarországon 16 szívkatéteres labor a nap 24 órájában a hét minden napján azonnal látja el az infarktusos betegeket. A 16 laborból 3 privátlabor, ami arányában kevesebb, mint az európai átlag.

Az elmúlt 16 évben a heveny szívizom infarktus, a szívritmus zavar és a szívelégtelenség kezelésében hatalmas fejlődés következett be a világon, és ezzel lépést tartva hazánkban is. Harmincegy ország sorrendjében az intervenciós kardiológiai ellátásban a hatodik-hetedik helyen állunk. A fiatalok körében csökkent a szívizom infarktusok száma, ám a negyvenes korosztályban továbbra is jelentős szerepet játszik.

A korábbi EU-15 tagállamához képest nálunk a 65 évnél fiatalabb korosztályban háromszor gyakoribb ez a betegség, és az esetszám Magyarországon hatszorosa a Franciaországinak. Részben a megfelelő finanszírozásnak, részben pedig a jól szervezett munkafolyamatoknak köszönhetően az elmúlt másfél évtizedben 15 ezerről 7700-ra csökkent az évi infarktus halálozás hazánkban.

Tinnyei Mária
a szerző cikkei

hirdetés

Könyveink

  • learn more Betegbiztonság

    Miért fontos a betegbiztonság? Az orvosi tevékenység természetéből adódik, hogy annak során hibák, nem kívánt események fordulhatnak elő. Az orvostudomány...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more A kiegyensúlyozott gyermek

    Sally Goddard Blythe Kiegyensúlyozott gyermek című új könyvében praktikus tanácsokkal látja el a szülőket, pedagógusokat és egészségügyi...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more A korszerű gyermekellátás és -ápolás kézikönyve 1-2.

    A Medicina Kiadó ismét forradalmian új, olvasóbarát, átfogó, gazdagon illusztrált könyvvel ajándékozza...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more Perioperatív betegellátás 2. kiadás

    Az aneszteziológia az elmúlt 20 év során világszerte jelentős fejlődésen ment keresztül. Ennek köszönhetően az intraoperatív...