hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

„Gyakran 6-7 év is eltelik, mire diagnosztizálják”

Március első hete világszerte az endometriózis hete – bár e betegséget korábban is ismerték a diagnosztikai lehetőségek és a technika fejletlensége miatt nehezen ismerték fel. emlékeztet az MTI.

Az endometrium a méh belső falát borító szövet, amely a menstruációs ciklus során minden hónapban felépül, majd leválik. Ahogy Fülöp István, a Róbert Károly magánklinika meddőségi részlegének vezető főorvosa kifejti: endometriózis esetében hasonló szövet található méhen kívül is, főként a hasüregben, és ez a méhen kívüli szövet is leválik a menstruációs ciklus során, gyakran belső hasüregi vérzést, gyulladást okozva, amely végső soron meddőséghez is vezethet.

A főorvos "hajlambetegségnek" nevezi az endometriózist, amely a szülőképes nők esetében 10-30 százalékban okozhat meddőséget, tehát mindenképpen foglalkozni kell vele.   Gyakran 6-7 év is eltelik, mire diagnosztizálják az orvosok, addig a páciens vizsgálatok során vesz részt, még az is előfordul, hogy kiveszik az epehólyagját, petefészkét, le kell mondania a gyermekáldásról, holott az endometriózis, ha időben felismerik, gyógyítható.
    
A betegség tüneteit sorolva felhívja a figyelmet arra, hogy azok meglehetősen jellegzetesek, görcsös menstruáció, haspuffadás, fájdalmas szexuális élet, deréktáji fájdalmak, székrekedés, hasmenés, fáradékonyság kíséri a kórt - ezek tehát figyelmeztető jelzések. De olyan esetekről is tudnak az orvosok, amikor a páciensnek egyáltalán nincsenek panaszai, semmi rendellenest nem tapasztal, csak éppen nem esik teherbe, és a meddőségi vizsgálat során derül ki, hogy endometriózis áll fenn.

A betegség és a meddőség összefüggéséről Fülöp István a következőket mondja: Gyakran keletkeznek a kór következtében összenövések, amelyek a petevezetékben elzárják a szabad utat, azon kívül olyan folyadék termelődik, amely gyulladásokat okoz, főként a kismedencében, rontja a spermium minőségét, akadályozza a méh normál működését, az úgynevezett pulzációs mozgást. Mindez elég ok arra, hogy az egyébként szülőképes nő meddővé váljon. Gyógyulás után viszont a nők képesek teherbe esni, erre igen sok példa van.
   
A kezelés módja a betegség stádiumától függ, valamint a nő családtervezési szándékától. Arra azonban nincs garancia, hogy ez a kór nem újul ki, bár a modern terápia, a műtét után javasolt kiegészítő eljárások, a speciális diéták, tornák, akupunktúrás és pszichoterápiás eljárások mellett egyre jobban fenntartható a tünetmentesség. A szakértő aláhúzza, hogy a terhesség és a szoptatás alatt nem újul ki a betegség, de ha ezek a hormonhatások elmúlnak, akkor a hajlam ismét megjelenik, mint ahogy a betegség is kiújulhat.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés