hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

Betegek és orvosok egyaránt jól járnak az egységesített rendszerrel

Július elsejétől egységesített informatikai rendszer segíti a hatvani Albert Schweitzer Kórház és az áprilistól hozzá tartozó aszódi kistérség szakrendelőjének munkáját. A MedWorkS program jóvoltából a betegeknek nem kell magukkal vinniük korábbi leleteiket, mert az orvosok mindkét intézményben hozzáférhetnek a vizsgálati eredményekhez és a kórelőzményekhez.

Az aszódi kistérség szakrendelőjét korábban egy közreműködő üzemeltette. Tavaly októberre a cég azonban felmondta a szerződést, így az önkormányzat kénytelen volt új partnert keresni a betegek ellátásához – mondta el a MedicalOnline érdeklődésére Juhász László, a hatvani Albert Schweitzer Kórház gazdasági igazgatója. Mint a kórházi vezető emlékeztet: akkoriban még az a hír járta, hogy a járóbeteg-ellátást is teljes körűen államosítják, s mivel a tavaly még ugyancsak nonprofit formában működő hatvani kórház ellátási területéhez az aszódi kistérség is hozzátartozott, kézenfekvőnek tűnt, hogy az Albert Schweitzer Kórház legyen az új üzemeltető. 

Az elhatározás áprilisban vált kézzelfoghatóvá, gondot jelentett azonban, hogy a két egészségügyi intézmény informatikai rendszerei nem voltak kompatibilisek egymással. Aszódon saját informatikai rendszert működtettek mind a háziorvosi rendszerben, mind a járóbeteg-ellátásban, a kórház viszont már régóta a GlobeNet MedWorkS rendszerét használta. A kórház vezetősége ezért úgy kötötte meg az önkormányzattal a szerződést, hogy ismerve a MedWorkS előnyeit, erre állítja át a szakrendelő informatikai rendszerét is. 

Juhász László azt mondja, azzal, hogy a két rendszer helyett egyfélét használnak, teljesen átjárhatóvá váltak az adatok. A konzíliumkérésektől az időpont-egyeztetéseken át a beutalásig a rendszer teljesen átlátható és átjárható, sőt, saját tüdőgondozói modullal is rendelkeznek.

Adatvédelmi szempontból mindez nem jelent problémát, mert az egészségügyi szakszemélyzet minden egyes képviselője a maga jogosultsági szintjének megfelelően férhet hozzá a betegek adataihoz. Ennek érdekében létrehozták a biztonsági megfeleltetéseket; a feladat nem volt ismeretlen a hatvani kórházban, hiszen a MedWorkS kiépítésében szerzett tapasztalataikat is felhasználhatták. 

Mintegy három hónapos átállás több egymásra épülő feladatból állt. Mindennek az alapja a hálózati összeköttetés megvalósítása, amely eltartott egy-másfél hónapig, amíg megoldódott. Csak ezt követően tudott elindulni a MedWorkS bevezetés. Nem maradt sok idő, de júliusra kiépült az egységes informatikai rendszer a két intézményben. A kórházi rendszer bevezetése magába foglalta a jelen lévő laboratórium üzemeltetője saját rendszerének az illesztését, valamint a PACS rendszer illesztését is, nem beszélve a régi rendszer adatkonverziójáról. Minderre nem volt több, mint két hónapja a GlobeNetnek. Ennek eredményeképpen a betegeknek lényegében nem kell magukkal cipelniük korábbi leleteiket. S hogy mindez miben jelent pluszt a rendszer szereplői számára? Aszódón hozzájutnak a kollégák a fekvőbeteg-ellátás konzultációs rendszereihez. Ha a beteg életében valamilyen esemény történik, arra a kezelőorvos rálát, miként a kórház szakemberei is megismerhetik a beteg korábbi járóbeteg-ellátási kórelőzményeit, leleteit. A páciensek korábbi leleteit konvertálták, így Aszódon is hozzáférnek az elmúlt évek kórházi adataihoz és a kórházban is látják az utóbbi négy-öt év eredményeit. Látszanak a rendszerben a radiológiai leletek,  a korábbi labordiagnosztikai eredmények, ráadásul ugyanaz a cég végzi a laborszolgáltatást mindkét helyen. Mindez finanszírozási szempontból sem mellékes, így ugyanis elkerülhetőek a duplikált vagy feleslegesen végzett vizsgálatok, s többé nem fordulhat elő az az egészségügyben egyébként gyakori eset, hogy a kórházban még kiindulópontul sem fogadják el a szakrendelőben keletkezett diagnosztikai eredményeket.  

Az új rendszerre való áttérés eleinte többletmunkát és kevesebb szabadidőt jelentett a szakrendelő dolgozóinak. Ennek azonban komoly gyakorlati haszna is keletkezett: mintegy három hetes intenzív képzést követően teljesen elhagyhatták a kézzel írt dokumentációt. Ma már csak az elektronikus rendszerben dolgoznak, s onnan nyomtatják ki, ha szükség van papír-formára. 

Lényegében egyetlen dolog van hátra az informatikai integrációt követően: a rendszer előnyeit, a benne rejlő lehetőségeket szeretnék megismertetni a kistérség háziorvosaival is. Juhász László tájékoztatása szerint várhatóan ősszel tartják azokat a tájékoztató fórumokat, amelyeken megismertetik a családorvosokat egyebek között azzal, hogy megfelelő jogosultság esetén miként tudják lekérni betegeik kórházi ellátásban keletkezett adatait.

MedicalOnline
a szerző cikkei

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!