A Sars-Cov-2 terjedése elindult, azonban adatok hiányában az előttünk álló hullámok nagyságát és súlyosságát nem tudják előre jelezni – mondta Oroszi Beatrix, a Semmelweis Egyetem Epidemiológiai és Survaillence Központjának mb. igazgatója egy szerdai konferencián.
Az egészségügyért felelős államtitkárság elkészítette a következő hét évre szóló ágazati stratégiát, az irányokat elsősorban ismét az országba érkező uniós források határozzák meg.
Május 10-ével valamennyi egyetemi munkája és feladata alól felmentették a Debreceni Egyetemen a nemzetközileg is ismert és elismert népegészségügyi szakembert, prof. dr. Ádány Rózát – értesült a MedicalOnline.
Mozgalmasnak és nagy változásokat sejtető évnek gondoltuk 2016-ot, valójában azonban számos ígéret ellenére sem sok minden történt az idei évben. Összeállításunkban az idő előrehaladtával, helyenként tematikusan igyekeztünk feleleveníteni 2016 még most is zajló, legfontosabbnak ítélt eseményeit.
Az egészségügyet már nem nagyon lehet kezelni, újra kell éleszteni. Dénes Tamás, a Reszasz elnöke az Egyenes beszédben (is) azt mondta, ilyen körülmények között nem lehet garantálni a munkabékét. Az egészségügyben mára kialakult helyzetben a Medical Tribune cikkét idézzük fel.