Az igazságos ítélet nem pénz kérdése Szociológiai felmérések szerint az élet szinte minden területén találkozhatunk előítélettel Magyarországon. A bíróságokat is bármikor megvádolhatják azzal, hogy diszkriminatív döntést hoznak – véli Sándor Zsuzsa büntetőbíró, a Fővárosi Bíróság szóvivője. Holott a bírónak az ítélet meghozatalakor mindenfajta előítéletet ki kell rekesztenie a tárgyalóteremből. Beszélgetésünk során szó esik arról is, miért törölték a törvényből az újszülött megölésének fogalmát, és hogy az orvostudomány milyen nélkülözhetetlen a jog számára. A Roma Sajtóközpont munkatársai által készített rejtett kamerás felvételek szerint lehet, hogy egyes kórházakban hátrányosan megkülönböztetik a roma kismamákat. – Tűrhetetlen, ha ez igaz. Különböző felmérések, kutatások szerint a magyar társadalom lényegesen előítéletesebb, mint egy unióbeli. Tulajdonképpen az élet minden területén tapasztalunk előítéletet, még ott is, ahol kifejezetten ügyelnek arra, hogy ennek semmiféle jele ne legyen. Akkor a diszkrimináció vádja akár a bírákkal szemben is megfogalmazódhat? – Természetesen ilyen hír is szárnyra kaphat. Más kérdés, hogy igaz-e. A bírói kart alkotó 2400 ember is ebben az országban él. Nyilván mindannyian törekszünk arra, hogy előítélet-mentesen gondolkozzunk és ítélkezzünk. De szociológiai szempontból nem hiszem, hogy a bírók különböznének a magyar polgárok átlagától. A csekély anyagi és erkölcsi megbecsülés miatt kézenfekvő lehet a kérdés: jó ma bírónak lenni? – Erre csak nagyon személyes választ lehet adni. Én büszke vagyok arra, hogy bíróként dolgozom. Igazán jól azonban akkor érezném magam, ha a tömérdek adminisztrációs és egyéb feladat helyett, amelyek rengeteg időt vesznek el az érdemi munkától, csak és kizárólag az ítélkezésre koncentrálhatnék. Nekem főleg egy olyan stáb hiányzik, amely előkészítené és segítené a bírói munkát. Azt tartanám ideálisnak, ha a bírók egy olyan, 3-4 fős csapatban dolgoznának, amelyben lenne egy jegyző, egy fogalmazó, egy bírósági titkár és egy „jogtechnikus”. Jó volna, ha minden bírónak és segítőjének lenne számítógépe. Pénz kellene a rendkívül rossz állapotban lévő bírósági épületek felújításához is, hiszen néhány irodában már alig elviselhetőek a munkakörülmények. Azt hiszem, a fizetés rendezése – ami szintén fontos kérdés – az idén a kétszer 25 százalékos emeléssel már megindult.

Romakép az egészségügyben és a médiában A leszakadó, marginalizált rétegekkel jellemzően a többségi társadalomból származó középosztálybeliek – újságírók, tanárok, orvosok – foglalkoznak, ők próbálják megérteni az egészen más körülmények között élő emberek mindennapjait, s ez bizony nem mindig sikerül, állítja a Roma Sajtóközpont médiakutató igazgatója. Bernáth Gábor jól ismeri azokat a kölcsönös előítéleteket is, amelyek a romák orvosokkal kapcsolatos viszonyában jelennek meg. Különösebb elemzés nélkül, csak a lapokat olvasva, a tévéműsorokat nézve is feltűnik: meglehetősen ellentmondásos kép él a magyarországi cigányságról a sajtóban. Elég, ha csak a közelmúltban nagy vitát kiváltott Bazi Nagy Roma Lagzira gondolunk. – Azért érzékelhető – és ebben talán az általam vezetett Roma Sajtóközpontnak is van némi érdeme –, hogy ma már a hírműfajokban sokat javult a helyzet. Azok, akik a hírekkel foglalkoznak, megtanulták, miként kell az etnikai kisebbségekkel, például a romákkal foglalkozni. A médiában megjelenő híranyagok az elmúlt években jóval reálisabbá váltak. Ám a szórakoztató műsorokkal senki sem foglalkozott igazán. Pedig az emberek egyre inkább a szórakoztató programokat nézik. – Mégsem alakult ki valódi vita arról, miként szabad bemutatni a kisebbséghez tartozókat, a hátrányos helyzetűeket, vagy éppen az időseket. Ma sokan egészen természetesnek veszik, hogy főműsoridőben rendszeresen vetítsenek egy olyan reklámot, amely az öregséget gúnyolja ki. Ahol az öregek felrúgják egymást, elesnek a botjukban, ellopják egymás műfogsorát. Ugyan az Országos Rádió és Televízió Testület 1998-ban egy határozatában kifogásolta a rádiókabaré egyes műsorszámait, mégsem törekedett a szakma arra, hogy meghúzza a határt sértő és nem sértő poén között. Hadd idézzem a BBC produceri kézikönyvének ide illő álláspontját: „Ha a vígjáték a felsőbbrendűség vagy az előítéletes gondolkodás érzetét közvetíti, akkor túl messzire ment. A kisebbségek értelemszerűen sérülékenyebbek. A szavak nyers ereje néha ártalmasabb, mint azt a többség gondolja.”