A diákhitel kamatstop és a babaváró hitel visszafizetési moratóriumának meghosszabbításáról és 3,6 milliárdos kórházi hűtésrekonstrukciós programról is döntött kormány. Módosították a szifiliszfertőzésekkel kapcsolatos adatkezelési szabályokat.
Az MTA-val nagyjából egykorú az az ősplatán, amely a fővárosi önkormányzat és a Magyar Tudományos Akadémia közös kezdeményezésére mától „a Tudomány Fája” címet viseli.
Nemcsak a legújabb uro-onkológiai határterületeket és a hazai integrációs törekvéseket vették górcső alá a minap III. Kék Golyó Palliatív Napon, hanem rávilágítottak arra is, hogy az életvégi tervezés és a tüneti terápia nem a gyógyítás feladása, hanem a legmagasabb szintű betegközpontú gondoskodás.
Egy eddig ismeretlen, recesszív öröklődésmenetű idegfejlődési rendellenességet írtak le, amely jelenlegi ismereteink szerint a leggyakoribb ilyen típusú kórkép lehet.
Az Ébredések Alapítvány Antistigma-díját kapta a Bipoláris zavar – Útmutató önnek és szeretteinek című könyv, amely közérthetően és hitelesen segít eligazodni a bipoláris zavar sokszor félreértett világában.
A május 30-i rendezvény célja, hogy a páciensek, a hozzátartozók és az érdeklődők választ kapjanak kérdéseikre, ezzel is segítve az előítéletek csökkentését.