Több magyar kutatócsoport közreműködésével olyan kutatás született, amely szerint komoly műtét válhat elkerülhetővé előrehaladott stádiumban lévő heredaganatos betegeknél.
Magyarországon elsőként 8 millió forint értékű bőrhálósító készüléket adtak át a Bethesda Gyermekkórház Országos Gyermekplasztikai és Égéssebészeti Központjában.
Megkapta a végső engedélyt az aktív eutanáziára az a 29 éves holland nő, aki elviselhetetlen lelki szenvedése miatt kérte azt. Karsai Dániel nem megy el idő előtt csak azért, hogy valamit bizonygasson.
Nálunk az elhízás kezelésének semmilyen formája, semmilyen súlyosság vagy anyagi helyzet mellett nem közfinanszírozott. 15-20 éve még egészségrendeléseket képzeltem. Ma már nem vagyok ilyen naiv – nyilatkozta lapunknak dr. Bajnok László, a PTE I. Sz. Belgyógyászati Klinika, Endokrinológiai és Anyagcsere Tanszékének vezetője.
Pályatársak és mentoráltak mellett a hazai gyermeknefrológia szaktekintélyei mondtak köszöntőt a dr. Reusz György 70. születésnapja alkalmából rendezett tudományos tanácskozáson.
A világgazdasági válság miatt egyelőre nem számíthat jelentős többletbevételre az ágazat, így a hatékonyságnövelés lehet a túlélés kulcsa 2025-ig, ugyanakkor a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő célja, hogy az állami kiadások növelése mellett a közellátásban biztosítsák a gyógyító tevékenységet.
Ha egyetlen egészséges növényi olajat kellene megnevezni, a többség valószínűleg az olívaolajat említené. De mitől különleges – ha egyáltalán az – az olívaolaj?