A Lennox–Gastaut-szindróma (LGS) egy ritka és igen súlyos epilepsziabetegség. 55 évvel ezelőtt írta le először a kórképet a marseille-i Henri Gastaut, majd a jellegzetes EEG- (elektroenkefalogram) eltéréseket a Bostonban dolgozó William Lennox.

A klinikai vizsgálatok és a hazai tapasztalatok alapján a szindrómaspecifikus gyógyszerek alkalmazása jelentősen javíthatja a beteg életminőségét. Jelenleg itthon ezen speciális készítmények egy része csak egyedi engedély igénylésével hozzáférhető, az engedélyhez azonban pontos diagnózis felállítása szükséges.

Világszerte 50 millió embert érint az epilepszia betegség. A fokális rohamok legsúlyosabb formája a fokális roham másodlagos generalizációval, amely az ILAE új nómenklatúrájában fokálisan induló bilaterális tónusos-klónusos roham néven szerepel.

A legtöbb antiepileptikum a felnőttkori engedélyeztetést követően csak évekkel később kap gyermekkori engedélyeztetést. A gyermekkori vizsgálatok csak a felnőttkori vizsgálatok lezárulása után indulnak, ott is először a 6 év felettiek bevonására nyílik mód.

Az epilepszia kezelése során kiemelt helyet foglal el az egyes antiepileptikumok farmakokinetikai tulajdonságainak ismerete.

A hatékonyság megítélése vizsgálatonként változhat, mivel egyes szerzők a roham leállását, míg mások a meghatározott időtartamig fennálló rohammentességet értették ez alatt.

Az összes vizsgált antiepileptikum hatékonyabb volt a roham megelőzésben, mint a placebó.

Az epilepszia kezelése elsősorban gyógyszeres terápiát jelent. A farmakoterápia fő célja a minél hamarabbi és tartós rohammentes állapot elérése és fenntartása. Az epilepsziás betegek 70–80%-a jól reagál a gyógyszeres kezelésre, ezért lényeges a megfelelő farmakon kiválasztása a terápiás ajánlások alapján. 

Az Európai Bizottság kiadta a forgalomba hozatali engedélyt az AbbVie gyógyszerére, amely a krónikus hepatitis C kezelésére szolgál.

A status epilepticus a struktúrális agykárosodást szenvedett emberekben a leggyakoribb és általában gyógyszermegvonás, interkurrens betegség, vagy metabolikus eltérés idézi elő. A kórkép mortalitása akár a 40%-ot is elérheti.