2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

Kezdeményezték az Obamacare eltörlését

Az amerikai kongresszus első ülésnapján egy republikánus szenátor máris javaslatot terjesztett be, hogy helyezzék hatályon kívül a Barack Obama nevéhez fúződő Obamacare egészségügyi biztosítási rendszert, amely eddig ellátás nélkül lévő milliókat juttatott hozzá az orvosi kezelés lehetőségéhez, közölte az ATV.

Az indítvánnyal Mike Renzi, a szenátus költségvetési bizottságának az elnöke állt elő arra hivatkozva, hogy a republikánus párt ezt már megelőlegezte, és megígérte, hogy az első ügyek között lesz, amelyet rendez. A pártnak többsége van a képviselőházban és a szenátusban is, ami utoljára 2007-ben fordult elő.

A hatályon kívül helyezés folyamata hónapokba telhet, míg a helyébe lépő új rendszer kidolgozása és elfogadása évek kérdése.

Donald Trump megválasztott elnök a választási kampány során a tervei között elsőbbséget adott az Obamacare megszüntetésének. A rendszer akadozva működik a gyakorlatban, de húsz millióval több amerikai jut egészségbiztosításhoz, mint korábban, ezért Barack Obama elnök szívügye volt az elfogadása, emlékeztet a lap.

(forrás: ATV/MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink