Interjú
M
edical
T
ribune
2013.
június
28.
3
részletesebb tervekre volna szük
ség, amelyekben meghatározzák
az odavezetô utat a megfelelô
ütemezéssel, határidôkkel, for
rásokkal és felelôsökkel…
Ez persze a magyar közpolitika
általános hiányossága, nem csak
az egészségügyé. Nagy tanul
sága az értékelésünknek, hogy
a szabályozást sem lehet meg
spórolni: ahhoz pél
dául, hogy a preferált
szinteken lássák el a
betegeket, a kapacitás
fejlesztése nem elég,
finanszírozási ösztön
zôkre is szükség van.
A kérdés másik fele az
adminisztratív oldal,
amelyrôl azt mond
hatom, hogy mindez
Európa-szerte rend
kívül bonyolult. Van
olyan gyanúnk, hogy
a magyar bürokrácia
még tovább bonyolítja
a hazai eljárásrendet,
de azért volt interjúala
nyunk, aki úgy fogal
mazott, hogy „magyar
embernek nem árt az a
kis extra ellenôrzés”.
Aztán majd csak meg
tanuljuk.
n
Sok idô persze nin-
csen; a GYEMSZI fô
igazgatója egy minapi
szimpóziumon figyel
meztetett: legközelebb
talán 90 milliárd jut
hat az ágazatnak, így mu
száj lenne jól felkészülni.
Lesz változás a 2014–20-as
uniós forrásidôszakra? Meg
fogadják, amiket ajánlanak
vagy csak az asztalfióknak
készültek az elemzések?
–
Az irányszámok még moz
gásban vannak, de az biztos,
hogy lényegesen kevesebb pénze
lesz az egészségügynek. Alapo
sabban célszerû tehát megnézni,
mire fordítjuk majd. Szerin
tem annyira azért nem drámai
a helyzet, hiszen a mostani cik
lusban sok forrás jutott kórházi
fejlesztésekre, ami most – az EU
eddigi jelzései alapján – kevésbé
lesz prioritás. Amennyire tudom,
korábban is volt igény a forrá
sok felhasználását vizsgáló elem
zésekre, és ez uniós elvárás is.
Mindenféle jövôbeli fejlesztéshez
ez persze csak egy input lehet, de
azt kell mondjam, sokszor meg
lepetéssel tapasztaltuk, men�
nyi segítséget kaptunk különféle
szervezetekrôl. Azaz, az ered
ményekre elkezdett figyelni a
magyar fejlesztéspolitika.
Köbli Anikó
Az értékelés az NFÜ honlapján,
a
ugyi_fejlesztesek_ertekelese
linken érhetô el.
n
A kataszter ma sem mûködik…
–
Nem igazán, és ebben sze
repe van annak, hogy a jog
szabályi környezet továbbra is
ugyanolyan, mint régen, ma sem
szankcionálják például a jelen
tések elmaradását. Az adatbázis
modern, a felület is az, végsô
soron mégis azt mondhatjuk,
hogy szélsôséges esetben az élet
oldja majd meg a kérdést a gépek
öregedésével, az új típusú adatok
és adatbevitel dominánssá válá
sával – de ehhez is kell egyfajta
jelentési fegyelem. Kérdés, hogy
ezt meg akarjuk-e várni.
n
Egészségügyi szakértôk évek
óta mondják, hogy rossz az
uniós források felhasználása,
hogy elôre kéne gondolkodni…
Mondja, miért nem lehet ezeket
a programokat idôben kita-
lálni, kiírni és ki is fizetni?
–
Azt gondolom, ennek van
egy szakmai és egy adminiszt
ratív oldala. Ahhoz, hogy a fej
lesztéspolitika jól mûködjön,
jó szakpolitika és szakpolitikai
stratégia kell. Nem lehet úgy ter
vezni, hogy nincs képünk arról,
milyen most az ellátórendszer,
milyen állapotba akarjuk eljut
tatni, és ehhez mennyiben szük
ségesek fejlesztéspolitikai eszkö
zök, s mennyiben szabályozók.
n
Az egészségügyben ott van a
Semmelweis Terv, még ha felül
is írta az élet. Nem lehet azt
mondani, hogy nem tudták,
mit akarnak és mikor.
–
A Semmelweis Terv túlságo
san magas szintû elképzeléseket
tartalmaz ahhoz, hogy megfelelô
alapja lehessen fejlesztéspoli
tikai beavatkozásoknak. Jóval
a járóbetegszektorból az alapellá
tás felé. A normál finanszírozás
ban mintegy 17 százalékot tesz ki
az alapellátás, a fejlesztési forrá
sokból azonban öt százalék alatt
részesedett. Igaz, ez a fejlesztési
ciklus döntôen a beruházásokról,
ha úgy tetszik, a betonról szólt,
abból pedig több van a kórhá
zakban.
n
Nem megfelelôen
hasznosulnak az élet-
módp r og r amok r a
szánt források sem.
Tudjuk, hogy a cik-
lus hátralévô részé-
ben erre koncentrál
az egészségpolitika,
de mi lenne itt a
teendô? Itt folynak
el a nagy pénzek?
–
Dôreség lenne a
pénzlenyúlás terepé
nek minôsíteni ezt a
területet, hiszen olyan
célokra mentek pénzek,
amelyek az egészség
fejlesztési kiírásoknak
megfelelnek. A miénk
hez hasonló jelentések
azonban a fejlesztések
javítása céljából készül
nek, így nem is vizsgál
nak ilyesmit. A kérdés
inkább az lehet, hogy jól
kiválasztott tevékenysé
gek voltak-e a támoga
tott projektek. Bár az
eredményeket nehéz
összegezni, a 300-nál
több program között nagyon sok
olyat találunk, ami hasznos tevé
kenységnek minôsíthetô. A helyi
programok azonban sokszor
nagyon messze vannak az orszá
gos ajánlásoktól, módszertani
irányelvektôl, a nemzetközi leg
jobb gyakorlattól. Jó volna, ha a
továbbiakban a pályázati pénzbôl
megvalósított helyi programok
tartalma jobban illeszkedne az
elfogadott központi programok
hoz és ajánlásokhoz.
n
A legtöbb kritika évek óta az
informatikai fejlesztéseket éri,
hiszen ezek java részét még
ki sem írták, nemhogy meg-
kezdték volna. Szege Zoltán, a
Programiroda vezetôje is úgy
fogalmazott az IME legutóbbi
konferenciáján, hogy jelentôs a
lemaradás, és sokan most is azt
hiszik, hogy számos e-Health
projektbôl nem lesz semmi.
–
Az e-egészségügy területén
nem nagyon volt olyan projekt,
ami lezárult volna az értéke
lési idôszakban. Egyedül a gép-
mûszer katasztert vizsgálhattuk,
de ennek kapcsán is látszott,
hogy nehéz megvalósítani egy
ilyen típusú regisztert, ágazati
adatszolgáltatást a nélkül, hogy
az e-egészségügy keretei adottak
lennének. Ez a megoldás kicsit
elôre is szaladt…
ségi állapotban élôkhöz. A hoz
záférés javítása szempontjából
a projektek megvalósították a
célt, azaz tudták az igénybevé
telt növelni, aminek haszna pél
dául az idôben felismert betegség.
Mivel kezdetben külön forráso
kat is terveztek juttatni ezekre a
helyekre, nem lehet azt mondani,
hogy az egészségpolitika ne lett
volna tudatában annak, hogy
rossz üzemméretû rendelôket hoz
létre. Ha ezek szisztematikusan
be is épültek volna a rendszerbe,
most nem is kellene a pénzügyi
fenntarthatóságról beszélnünk.
A mérések egyébként azt mutat
ják, hogy ezekben az újonnan lét
rehozott kistérségi rendelôkben
az igénybevétel már olyan, mint a
hasonló térségekben, ahol koráb
ban is volt szakrendelô, ami per
sze azt is jelzi, hogy a magyar
egészségügyben nagy hatása van
a kínálati oldali tényezôknek.
Ugyanezt a célt persze jobb
betegútszervezéssel is elérhetnénk,
de ez ma kevésbé mûködik.
n
A források lekötése akadozik, a
TÁMOP esetében 41, a TIOP-
nál 72 százalék, a kifizetés
azonban csak 13,27 százalék,
ami kockázatot jelent a projek-
tek befejezését illetôen is…
–
Mi a tavaly szeptemberi álla
potnak megfelelô pillanatfelvételt
közöltünk a források felhaszná
lásáról; értékelni pedig a lezárult
projekteket értékeltük. Azt gondo
lom, az ágazatban mindenki tuda
tában van a „forrásfelhasználási
kényszernek”.
n
Az alapellátással kapcsolatban
némi ellentmondás látszik.
A jelenlegi egészségügyi kor-
mányzat kezdetektôl prioritás-
ként beszél az alapellátásról,
önök szerint viszont meg kell
majd határozni ennek a terü-
letnek a jövôbeni szerepét...
–
Ezt a kérdést is csak a fejlesz
tések oldaláról tudom kommen
tálni. A források akkor tudnak
hozzájárulni a rendszer jobbítá
sához, ha a szakpolitikának van
határozott elképzelése arról,
milyen ellátórendszert szeretne:
tudja, mit kell tennie, és tud ehhez
forrást is rendelni. A ciklus során
hangsúlyos cél volt, hogy erôsítsék
az alacsonyabb progresszivitású
szintek szerepét. Ez azonban nem
mindig látszik a források eloszlá
sában: annak vannak látványos
jelei, hogy a kórházi szektor felôl
a járóbeteg-ellátás felé tereljék az
igénybevételt, az ugyanakkor nem
látható, miként tennék ugyanezt
n
Finom megfogalmazásokkal,
de kritikával illették az egész-
ségügy vezetôségét az elmúlt
idôszak uniós projektjei miatt.
Mennyire tudott élni az ágazat
ezzel a sosemvolt lehetôséggel?
Elszalasztottuk?
–
Azt egyelôre túlzás lenne
mondani, hogy mennyi mindent
elszalasztottunk, hiszen sok pro
jekt még folyamatban van. Bár
vannak, akik látnak kockáza
tokat ezek megvalósulásában,
tény, hogy az unióban arányo
san Magyarország fordította a
legtöbbet az egészségügy fejlesz
tésére. Ezért is érdemes megvizs
gálnunk, mennyire volt megfelelô
a források felhasználása. A még
futó projektek hatását még nem
értékelhetjük, és azt se felejtsük
el, hogy az egészségügyi hatások
klasszikusan csak jóval késôbb
mérhetôk, ráadásul ott is komoly
módszertani megfontolások szük
ségesek, ahol a projekt már lezá
rult, mert nehéz a fejlesztés hatását
az összes többi hatástól elkülöní
teni. A kritikák pedig – igazodva
az értékelés céljához – pozitív kri
tikák: javaslatok arra nézve, hogy
mit lehet még jobban csinálni.
n
Megfogalmazásaik szerint a
programok célzottsága jó, a
finanszírozási arányhoz képest
több forrás jutott a rosszabb
egészségi állapotú térségekbe.
De – és kezdjük az önök által
vizsgált programok közül a
járóbeteg-ellátással – sokan
kétségeiket fogalmazták meg
például a zöldmezôs beruházás-
sal készült szakrendelôk fenn
tarthatóságával kapcsolatban.
–
Nem mindegy, mit értünk
fenntartható alatt. Ha azt, hogy
a járóbeteg-ellátókra vonatkozó
térítési és finanszírozási díjakból
ki lehet-e jönni, azt mondhatjuk,
hogy a rendszer logikája auto
matikusan hátrányos helyzetbe
hozza a kisebbeket.
n
Márpedig itt kistérségekrôl,
kisebb intézményekrôl, keve-
sebb óraszámról van szó…
– …
amit, tegyünk hozzá, a
helyben meglévô kereslet is indo
kolt, de ebbôl a pénzbôl nyilván
csak nehezen lehet kijönni. Furcsa
módon még az orvosok is többe
kerülnek egy kis rendelôben,
ahová vállalkozóként mennek,
kisebb óraszámban, messzebbrôl.
A kezdeti célok azonban arról
szóltak, hogy olyan kapacitá
sokat kell létrehozni, amelyek
közelebb viszik az ellátást a nehe
zebb helyzetben, rosszabb egész
Kiss Norbert az európai uniós pénzek felhasználásáról
Elszalasztott lehetôségek?
Soha nem látott mennyiségû uniós forrás állt az egészségügy
rendelkezésére 2007 és 2013 között. A Hétfa Kutatóintézet, a
Budapest Intézet és a Revita Alapítvány az NFÜ megrendelésére
értékelte a 2012 szeptemberéig befejezett egészségügyi fejleszté-
seket. Az eredményekrôl Kiss Norbert vezetô elemzôt, a Corvinus
Egyetem Vezetéstudományi Intézetének kutatóját kérdeztük.
Fotó: Bodó Gábor
