2012. május. 24., csütörtök - Eszter, Eliza.

NATO katonák gyakorlatoznak szeptembertől a Semmelweis Egyetemen (frissítve)

Egész Európában kereste, végül Magyarországon, a fővárosi Semmelweis Egyetemen találta meg a NATO azt a civil intézményt, ahol a katonái egészségügyi kiképzést kaphatnak.

hirdetés

Már a héten NATO katonák gyakorolhatják a harctéren vagy katasztrófahelyzetekben szükséges egészségügyi ellátásokat a Semmelweis Egyetem orvosi szimulációs laboratóriumában. Az erről is szóló együttműködési szándéknyilatkozatot ma írta alá a Semmelweis Egyetem rektora és a NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központ (NATO KEKK) igazgatója. Az egyetem az első olyan civil egészségügyi intézmény, amellyel megállapodást kötött a katonai szervezet.

„A 2008-ban Budapesten létrehozott NATO KEKK számára a szimulációs képzés fejlesztése kulcskérdés a következő években. A szervezet egész Európában kereste ehhez a megfelelő centrumot, az hogy a Semmelweis Egyetemre esett a választás, az itt folyó szakmai munka elismerése” – közölte az együttműködési szándéknyilatkozat aláírásakor dr. Kopcsó István orvos-ezredes, a NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központ igazgatója.

Prof. dr. Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem rektora a sajtótájékoztatón arról beszélt, az együttműködési megállapodás aláírásával egymástól látszólag távoli területeken működő szervezetek közelítenek egymáshoz. Ugyanakkor a katonaságnál működő egészségügyi ellátás, a katasztrófák, háborúk kapcsán szükséges orvosi készségek elsajátítása, szinten tartása szintén szimulálható, éppúgy, mint a civil ellátás. Az együttműködés célja, az orvosi szimulációs gyakorlatokon kívül, a közös konferenciák szervezése éppúgy, mint az uniós pályázatokon való közös indulás.

A megállapodással párhuzamosan a Semmelweis Egyetemen működő szimulációs központ is bővül. Az úgynevezett Semmelweis Skill Centrum kialakítására több mint 330 millió forintot nyert az intézmény az Új Széchenyi Terv keretében, az Európai Unió támogatásával. A beruházással a legmodernebb szimulációs eszközökkel felszerelt oktatóközpont jön létre, amely mintegy háromezer orvostanhallgató gyakorlatorientált oktatását segíti majd.

A Semmelweis Skill Centrum kialakításával az egyetem új képzési kultúrát honosít meg Magyarországon. A készségfejlesztést szolgáló oktatóhelységekhez minden szakterület hozzáférhet majd az órarendben meghatározott módon.

(forrás: Semmelweis Egyetem )
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Fogfájásom ellenére pár hete nem láttak el a Központi Stomatológiai Intézet Ambulanciáján úgy, hogy rendelési időben mentem és minden hónapban fizetem a tb-t.

Süvít a szél a völgy felett. A mocskos terv, ím füstbe ment... Giulio hűséges betegei egy emberként átjelentkeztek az orvos által jelenleg helyettesként ellátott cserépváraljai praxisba. A folyamat tegnap informatikai szinten is megvalósult.

Alkohol, drog, szex, párkapcsolat. Suli, sport, szabadidő, szórakozás. Függőség, betegség, tabu. Minden, ami foglalkoztatja és meghatározza az y generációt.

Előadásom után prof. dr. Merkely Béla, a kardiológiai társaság elnöke azt a kérdést tette fel, amit ilyenkor szoktam kapni: mit kezdjen az internet térnyerésével egy olyan idősebb orvos, akinek nincs ideje egész nap az internet előtt ülni. A kérdés lehetőséget adott arra, hogy három tévhitet is eloszlassak...