hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

 

Az optimisták agya elutasítja a negatív információkat

Az optimisták akkor is pozitívan tekintenek a jövőbe, ha a bizonyítékok nem támasztják alá reményteli elvárásaikat, s ezt agyműködésük is tükrözi – mutatta ki egy új, a Nature Neuroscience-ben megjelent tanulmány.

Agyunk általában véve rendkívül jól dolgozza fel a jövőre vonatkozó pozitív információkat, de vannak olyan személyek, akik ezt túlságba viszik: gyakorlatilag mindent, ami negatív, figyelmen kívül hagynak, és így őrzik meg pozitív világképüket.

Az angliai University College London munkatársai szerint az emberek mintegy 80 százaléka a fenti értelemben optimista, még akkor is, ha nem tartja magát annak. A kutatók 14 ember optimizmusának szintjét mérték fel és képalkotó eljárással vizsgálták meg agyuk aktivitását.

Először minden személyt megkérdeztek, hogy mennyire tartja valószínűnek 80 „rossz” esemény (pl. válás, rák kialakulása) bekövetkezését. Ezután közölték velük, hogy mekkora ezeknek az eseményeknek a tényleges valószínűsége, majd megkérték őket, hogy ismét becsüljék meg a 80 történés valószínűségét.

Az optimisták esetében a másodszorra megadott pontszámok erősen függtek attól, hogy a valóságos valószínűségek hogyan viszonyultak eredeti becsléseikhez, azaz attól, hogy jó vagy rossz hírt közöltek velük. Példaként dr. Tali Sharot, a vizsgálat vezetője azt említette, hogy a valós információ szerint a rák valószínűsége – mondjuk – 30 százalék. Ha a személy eredetileg azt gondolta, hogy a rá vonatkozó valószínűség 40 százalék, akkor a kísérlet második felében mintegy 31 százalékosra becsülte a saját kockázatát. Ha viszont a személy eredeti becslése 10 százalék volt, akkor a reális információ hatására is csak alig növekedett meg második becslésének értéke.

Ha a reális információ „jó hír” volt, akkor minden személyben növekedett az agy frontális lebenyének aktivitása – ez az a régió, amely a hibák feldolgozását végzi. Ha viszont rossz volt a hír, akkor a legoptimistább személyekben nőtt a legkevésbé, a legkevésbé optimistákban pedig a legjobban a frontális aktivitás. Ez azt jelenti, hogy az agy megválogatja, hogy milyen információkat „halljon meg”.

Dr. Sharot azt mondta: „A 'cigaretta öl' típusú üzenetek azért nem működnek, mert az emberek azt hiszik, hogy kicsi az esélye annak, hogy rákosak legyenek. A válási arány 50 százalék, de az emberek nem hiszik el, hogy ez rájuk nézve is igaz. Az agyban valamilyen nagyon alapvető elfogultság van.”

Az optimizmus jót tesz az egészségnek. Egy kutatás során, amelybe majdnem 100.000 nőt vontak be, kimutatták, hogy a szívbetegség és a halál kockázata kisebb az optimistákban. De, amint dr. Sharot felhívta a figyelmet rá, az optimizmus másik, káros oldala az, hogy alábecsüljük a kockázatokat.

 

Dr. Weisz Júlia
a szerző cikkei

(forrás: BBC Online, Nature Neuroscience, MedicalOnline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink