GPS vezeti a sebészt a szuperműtőben
Amerikában is egyedülálló műtő nyílt meg nemrég a bostoni Brigham and Women’s Hospitalban, melynek létrehozója Jólesz Ferenc, a Harvard Egyetem professzora, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja – írja a Népszabadság.

Az AMIGO (Advanced Multimodality Image Guided Operating) rövidítésű rendszer voltaképpen egy 500 négyzetméternél valamivel nagyobb alapterületű, három részre osztott műtőkomplexum, amelyben az orvosi gyakorlatban létező valamennyi fejlett képalkotó berendezést felsorakoztatták a háromdimenziós ultrahangtól az érvizsgálatokra használt angiográfiás röntgenen, a CT-n és a különleges módon a mennyezetre szerelt MRI-n át egészen a pozitronemissziós tomográfig, a PET-ig. Felmerülhet persze, hogy miért kellett húszmillió dollárért mindent felhalmozni, amikor egy előző nap készített és a műtőben kirakott MRI- vagy PET-CT-felvétel is megtenné a hatását? – teszi fel a kérdést a lap. Amire már Jólesz professzor válaszol:
– Ez sajnos nem igaz, mert például a koponya feltárásakor az agyfolyadék elfolyhat, és ettől az agy helyzete megváltozik, az agy szövetei megduzzadhatnak, és jóllehet a korábban készült felvételek megmutatják egy daganat pontos határait, ezek a képek a műtét előrehaladtával már nem adnak olyan pontos információt a sebésznek – indokolja a rendszer előnyeit Jólesz professzor. Az agy helyzete csupán néhány millimétert változik, míg a hasüregben, attól függően, hogy a beteg a műtőasztalon hason, háton vagy oldalt fekszik, a szervek több centiméterrel is elmozdulhatnak a radiológiai részlegen korábban készült képekhez képest. És mivel a legtöbb rosszindulatú daganat pontos kiterjedése szabad szemmel megkülönböztethetetlen a környező ép szövetekétől, az operáló orvosnak a rákos szövet tökéletes eltávolításához egzakt információkra van szüksége, amiket tökéletesen csak az ott helyben készített képalkotó eljárások biztosíthatnak. A műtétek sikere enélkül a sebész tapasztalatán, ügyességén múlik.
Az operációt ráadásul nemcsak a képalkotó eljárások segítik, hanem azok a számítógépes navigációs berendezések, amelyek a GPS-hez hasonló valós idejű háromdimenziós modellképpel segítik a műtőasztalon fekvő betegen beavatkozást végző orvost, aki így állapítja meg, hol van, amit a képeken lát a betegen.
Az AMIGO használatakor, ha például MRI-képre van szükség, a műtét leáll, a mennyezeten becsúszik az MRI-berendezés, a műtőasztalt körbefogja és elkészíti a szükséges felvételeket. PET-CT esetén pedig a beteg egy tálcán csúszik át a harmadik terembe, ahol a vizsgálat történik. Ezek néhány perces időigénye nem terheli az elaltatott betegeket.



