hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

 

Határterületi találkozót tartanak Debrecenben a reumatológusok

A reumatológiai tüneteket is okozó betegségek lesznek a Debreceni Reumatológiai Oktatási Program (DROP) 5. kongresszusának fókuszában 2014. február 13-15. között a Kölcsey Központban.

Az első alkalommal 2007-ben megrendezett DROP sikere alapozta meg a határterületi tudományágak közötti eszmecserének keretet adó sorozatot. Ennek is eredménye, hogy ma már a köztudat sem csak a mozgásszervi megbetegedésekkel azonosítja a reumát. Egyre ismertebbé válik az a tény, hogy az ízületi fájdalom és a mozgáskorlátozottság csupán tünetek, melyek hátterében különböző gyulladásos, autoimmun és öröklődő betegségek is állhatnak.

Az első alkalommal a reumatológusok bőrgyógyászokkal, szemészekkel, majd a következő kongresszusokon gasztroenterológusokkal, hematológusokkal, onkológusokkal, immunológusokkal, kardiológusokkal, anyagcsere-betegségekkel foglalkozó szakemberekkel, ideggyógyászokkal, nefrológusokkal és infektológusokkal találkoztak. Az évek során a DROP az egyik legnagyobb hazai konferenciasorozattá fejlődött.

Az idei, az 5. DROP-on a szakemberek megvitatják az autoimmun betegségek és az immungátló kezelés következtében kialakuló tuberkulózis és más fertőzések patológiai, diagnosztikai és kezelési vonatkozásait. Szó lesz továbbá a tüdő gyulladásos megbetegedéseiről, az autoimmun-gyulladásos reumatológiai kórképek tüdőérintettségeiről, a tüdődaganatokról is. Az anyagcsere-betegségek közül a gyulladásban felgyorsult érelmeszesedés, a zsíranyagcsere kérdései, a köszvény és a cukorbetegség megközelítésének újabb irányvonalai, valamint egyéb ritka anyagcsere-betegségek mozgásszervi vonatkozásai kerülnek terítékre. Külön figyelmet kapnak a csontbetegségek, így a csontritkulás is. A hormonális kórképek közül pedig a pajzsmirigy, mellékpajzsmirigy, mellékvese betegségeinek reumatológiai aspektusait, a szteroid kezeléssel kapcsolatos újabb ismereteket osztják meg a résztvevők.

Az orvosi programmal karöltve a rendezők szakdolgozói programot is összeállítottak a fenti témákban, de szakdolgozói szempontból, gyakorlati oldalról közelítve a kérdésköröket.

„Ismét sikerült több mint 40 kiváló hazai és két külföldi előadót „megnyernünk az ügynek”. Külön öröm számunkra, hogy az Európai Reumaliga (EULAR) új elnöke, Maurizio Cutolo professzor is megtisztel bennünket előadásával, Kassáról pedig Zelmira Macejova docens asszony vesz részt” – idézték közleményükben a szervezők prof. dr. Szekanecz Zoltánt, a kongresszus elnökét.

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink