hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

 

Kutatóink utat nyitottak a hosszabb élet felé

Rengeteg válasz hiányzik még, de az út végén 100-110 éves élettartam, minőségi, egészségben eltöltött időskor várhatja az emberiséget, miközben számos halálos betegséggel is leszámolhatunk, írja a 24.hu.

A szervezet DNS-javításának megértése, esetleges befolyásolása lehetőséget teremt a rák gyógyítására, az öregedési folyamatok lassítására, az élethosszig tartó egészségre, ezen keresztül pedig az élettartam kitolására. Az ELTE, a Semmelweis Egyetem, az MTA és a Műegyetem közös kutatása már most nem várt eredményt, tudományos áttörést hozott. Egyelőre még jóval több a kérdés, mint a válasz, ám esetünkben ezek a kérdések új lehetőségeket nyitnak a megoldás felé, emlékeztet a lap.

Mint a portál írja, elméletben a dUTPáz nem hiányozhat a sejtből, mert a dUTPáz nélkül sok uracil épülne be a DNS-be, és az UNG olyan őrült vagdalkozásba kezdene, hogy teljesen felszabdalná a DNS-t, elpusztítaná a sejtet. Legalábbis eddig így hitték. A magyar kutatók most több mint kétezer baktérium teljes génállományát vizsgálták meg, és többükben kimutatták az UNG-t dUTPáz jelenléte nélkül. Ez ugye eddigi tudásunk szerint azt jelenti, hogy ezeknek a baktériumoknak nem lenne szabad életben lenniük, hiszen a karbantartó dUTPáz gén nélkül az UNG elpusztítaná – magyarázza Grolmusz Vince. Márpedig ezek az egysejtűek nagyon is éltek, vagyis kell lennie valami más javító anyagnak, és a DNS javítására több, eddig feltáratlan mechanizmus lehet jelen a sejtben.

Ezen új “eljárások” felderítése, lemásolása jelenthet új horizontot az emberi DNS javításában akár külső beavatkozással. A rák gyógyításán kívül élethosszig tartó egészséget biztosíthatnánk mindenkinek, megszabadulhatnánk számtalan kínzó betegségtől, minőségi időskort biztosíthatnánk az embereknek. Ezzel együtt pedig nyilvánvalóan tovább nőne a várható élettartam is.

A professzor szerint minderre már nem kell nagyon sokáig várni, de a “nagy áttörést” nem egyetlen gyógyszer vagy felfedezés fogja elhozni, hanem sok apró tudományos eredmény közös hatása.

A teljes cikk

(forrás: 24.hu)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink