Miért téves szinte minden, amit az orvoslásról hallunk?
Ha valaki követi az egészségügyi kutatásokról szóló híreket, azt kockáztatja, hogy teljesen összezavarodik.
Egyszer azt olvassa, hogy a fokhagyma mérsékli a „rossz” koleszterin szintjét, aztán – további kutatások után – azt, hogy nem is. A hormonpótlás csökkenti a szívbetegség kockázatát menopauza után, mindaddig, amíg egy hatalmas vizsgálat ki nem mutatja, hogy nincs így (ráadásul növeli az emlőrák veszélyét). A bőséges reggeli csökkenti a teljes napi kalóriamennyiséget – vagy nem, amint azt pár hónapja egy tanulmány kimutatta. Mégis, bár az orvostudományi kutatás eredményei ingatagok, az emberek bíznak bennük - írja a Newsweek.
De mi van akkor, ha a téves válaszok nem kivételek, hanem tipikusak? Egyre több tudós gondolja úgy, hogy ez a helyzet. Azt mondják, nem arról van szó, hogy egyik vagy másik eredmény olykor hibás, hanem az orvostudományi kutatás egész szerkezetével baj van, és ezért születnek újra és újra olyan eredmények, amelyek a legjobb esetben bizonyítatlanok, a legrosszabb esetben pedig veszélyesen károsak. Ez a rendszer félrevezeti a betegeket és orvosokat egyaránt, és arra készteti őket, hogy olyan, gyakran költséges terápiákat alkalmazzanak, amelyek nem segítenek, sőt bajt is okozhatnak.
Ha elfogadjuk ezt a zavarba hozó nézetet, akkor ennek súlyos következményei vannak az orvosokra, az egészségügyi döntéshozókra és az egészségtudatos fogyasztókra nézve. E felfogás fő képviselője, az orvosi mítoszok elkötelezett rombolója dr. John P. A. Ioannidis, a Stanford Egyetem Prevenciós Központjának új vezetője, aki évek óta kereszteshadjáratot folytat az alaptalan egészségügyi állítások ellen. Az emberek megbetegszenek, sőt meg is halnak – mondja – a téves orvosi állítások miatt, amik nem szélhámosság, hanem kutatási hibák eredményei.
Nemrég két hónapon belül a preventív orvoslás két bástyája is elesett. Egy nagy vizsgálat arra a következtetésre jutott, hogy semmi nem bizonyítja, hogy a sztatinok segítenének azokon, akiknek korábban nem volt szívbetegségük. A Cochrane Collaboration erre vonatkozó tanulmánya 14 vizsgálatot elemzett, amelyekben összesen 34 272 személy vett részt. A sztatinok ára több mint évi 20 milliárd dollár, s ennek a felét valószínűleg fölöslegesen költjük el. 2010 novemberében az amerikai Institute of Medicine egy bizottsága azt állapította meg, hogy értelmetlen a D-vitamin vérszintjét meghatározni, mivel szinte mindenki elegendő D-vitaminnal (20 ng/ml) rendelkezik ahhoz, hogy a csontjai egészségesek maradjanak, anélkül, hogy étrend-kiegészítőt vagy kalciumot szedne. A D-vitaminra évi 425 millió dollárt költünk.
Vajon hány orvostudományi vizsgálat lehet téves? A többségük...
Dr. Ioannidis az 1990-es években az Országos Egészségügyi Intézeteknél (NIH) dolgozott, ő ellenőrizte az AIDS klinikai vizsgálatait, és ekkor sok tapasztalatot szerzett. Nyilvánvaló például, hogy ugyanannyi időbe telik a „pozitív” vizsgálatok elvégzése, amelyekben hatásosnak találnak egy kezelést, mint a „negatívaké”, amelyekben hatástalannak bizonyul. „Mégis, a negatív tanulmányokat csak 2–4 évvel később publikálják” – figyelte meg. „A negatív eredmények egy fiók mélyén pihennek, és a tanulmányt folytatják, abban a reményben, hogy végül mégis csak pozitívvá válik az eredmény.” Amikor több milliárd dollár forog kockán, akkor a gyógyszergyárak vonakodnak kijelenteni, hogy egy gyógyszer hatástalan. És a publikáció késedelme miatt a betegek tovább kapják az értelmetlen kezelést. Ez elgondolkoztatta Ioannidist: vajon hány orvostudományi vizsgálat lehet téves? 2005-ös írásában így felelt erre a kérdésre: „a többségük”.
Elég, ha csak felületesen megnézzük az orvosi folyóiratokat, és láthatjuk, hogy a nagy port felvert eredményeket egyre-másra megcáfolják. Két 1993-as vizsgálat szerint az E-vitamin hozzájárul a kardiovaszkuláris betegségek megelőzéséhez; ezt az állítást két szigorúbban megtervezett tanulmány 1996-ban és 2000-ben nem igazolta. Egy 1996-os vizsgálat arra a következtetésre jutott, hogy az ösztrogénkezelés idős nőkben csökkenti az Alzheimer-kór kockázatát; ezt 2004-ben cáfolták meg. Számos tanulmány szerint a népszerű antidepresszánsok az agy biokémiai folyamatainak megváltoztatása révén hatnak – az újabb vizsgálatok ellentmondanak ennek (enyhe és mérsékelt depresszióban ezek a szerek csak a placebohatás miatt javítják az állapotot – ha hatnak egyáltalán). Ugyanígy tévesnek bizonyult az is, hogy a rák korai felismerése – például a PSA teszttel – mindig életeket ment. És még folytathatnánk.
Ott lebeg agyoncsaphatatlan szellemként a tudományban
Dr. Ioannidis első célpontjai a korai genomvizsgálatok selejtes statisztikái voltak. A kutatók megvizsgáltak egy vagy néhány gént, és kapcsolatot kerestek a gén és az összes betegség között, ami csak eszükbe jutott. Ez szükségszerűen ahhoz vezetett, hogy pusztán a véletlen folytán találtak is összefüggéseket. Amikor dr. Ioannidis áttekintette a genetika irodalmát, azt találta, hogy a legtöbb állítólagos kapcsolat nem igazolható. Mi van azzal az állítással, hogy a D-vitamin-receptor gén variánsai az oszteoporózis kockázatának háromnegyedét megmagyarázzák? Nem igaz, amint azt ő és munkatársai 2006-ban bebizonyították. Az Országos Humán Genom Kutatóintézet által azonosított gének tényleg alkalmasak a kardiovaszkuláris betegség előrejelzésére? Nem (2009). Hat génvariáns valóban megnöveli a Parkinson-kór kockázatát? Nem (2010). Mégis, az olyasfajta állítások, hogy X gén növeli Y betegség kockázatát, annyira elterjedtek a tudományos irodalomban, hogy egyéni egészségügyi döntéseket befolyásolnak és alapjukon virágzik a genomvizsgáló iparág.
A statisztikai tévedések megfertőzték az epidemiológiát is, aminek keretében a kutatók az egészség és a környezet közti kapcsolatot vizsgálják, beleértve azt is, hogy mit esznek-isznak az emberek. Egy tanulmány felteheti azt a kérdést, hogy a kávé növeli-e az ízületi fájdalom, a fejfájás vagy a húgyhólyag betegségének kockázatát, vagy másik száz betegségét. „Ha tesztek ezreit végzik el, a statisztika szabályai szerint biztosan lesznek ’hamis pozitív’ eredmények” – mondja dr. Ioannidis. A gyógyszergyárak jó sok pénzt keresnek az ilyen kétes statisztikákon. Egy törzskönyvezett gyógyszert kipróbálnak más indikációkban, a véletlen folytán lesznek találataik, és „az orvosok ezt használják alapul arra, hogy új betegségek esetében írják elő a gyógyszert. Szerintem ez helytelen.” Még ha ki is derül egy állításról, hogy téves, akkor is ott lebeg agyoncsaphatatlan szellemként a tudományban. 2007-ben dr. Ioannidis azt mutatta ki, hogy évekkel azután, hogy megcáfolták azt, hogy az E-vitamin megelőzi a szívbetegséget, a tudományos közlemények fele még mindig igazként hivatkozott erre az állításra.
A helyzet nem reménytelen
A genetikusok például nagyjából kijavították hibáikat, szigorúbb statisztikai kritériumokat alkalmaznak, de más területeken még bőven van tennivaló – mondja dr. Ioannidis. A sebészeti eljárásokat például korántsem vizsgálják olyan alaposan, mint a gyógyszereket. „Nem lennék meglepve, ha kiderülne, hogy ezeknek az eljárásoknak jó része a semmin alapul, és az alaposabb vizsgálódás hatására egyszerűen elpárolognának” – jelentette ki dr. Ioannidis. Ez egyben dollármilliárdok megtakarítását is jelentené. George Lundberg, a JAMA korábbi szerkesztője szerint, ha szigorúan alkalmaznák a Ioannidis-féle kritériumokat, az USA-ban évente akár 1 billió dollárral kevesebb menne el az egészségügyre.
Természetesen azért nem minden tévedés. A dohányzás öl, a beteges kövérség vagy soványság megrövidíti az életet, és a vérnyomásszabályozás csökkenti a stroke kockázatát. A fogyasztóknak azt kell szem előtt tartaniuk, hogy nagyobb eséllyel igazak azok az állítások, amik kiállták az idő próbáját és azok, amelyek nagy, randomizált, kontrollált vizsgálatok eredményei, mint a legújabb hírek erről vagy arról az ételről vagy gyógyszerről.
