2012. május. 24., csütörtök - Eszter, Eliza.


Hatvan napra letették a mikroszkópot

60 napra leállították kutatásaikat a madárinfluenza egy jóval pusztítóbb törzsével dolgozó tudósok, akik most a Nature és a Science folyóiratokban közzétett levelükben "nemzetközi fórumot” szeretnének tanulmányaik kockázatainak és értékeinek megvitatására – írja az sg.hu.

hirdetés

Korábban a Medicalonline is beszámolt róla, hogy az Egyesült Államok biológiai biztonsági bizottsága úgy döntött: e fontos, a H5N1 madárinfluenza vírussal kapcsolatos kutatás túlságosan veszélyes ahhoz, hogy eredményeit publikálják.

Bár a H5N1 rendkívül halálos, ha valaki megfertőződik, hatásai mindeddig egészen korlátozottak voltak, mivel a vírus nehezen terjed az emberek között. A hollandiai Erasmus Egyetem és az amerikai Wisconsin-Madison Egyetem kutatásai azonban megváltoztatták a törzset és jelentősen megkönnyítették a terjedését a vadászgörények, ezáltal az emberek között is – idézi fel az sg.hu.

A tudósok pénteken a Science Insiderben közzétett levelükben azzal érvelnek, hogy egy fertőzőbb törzsről szerzett ismeretek rendkívül fontosak a közegészségügy számára, mielőtt a vírus a természetben is mutálódna. "További kutatásra van szükség, hogy megállapítsuk, hogyan válnak emberi járványforrásokká a természetben az influenza vírusok, így megfékezhetjük, mielőtt eljutnak az emberről emberre terjedés képességéig, vagy megtehetjük a szükséges intézkedéseket, ha mindez mégis bekövetkezik" - olvasható az állásfoglalásban.

A kutatást és a további lépéseket a WHO februári ülésén fogják megvitatni.

(forrás: MedicalOnline, sg.hu, BBC )

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Fogfájásom ellenére pár hete nem láttak el a Központi Stomatológiai Intézet Ambulanciáján úgy, hogy rendelési időben mentem és minden hónapban fizetem a tb-t.

Süvít a szél a völgy felett. A mocskos terv, ím füstbe ment... Giulio hűséges betegei egy emberként átjelentkeztek az orvos által jelenleg helyettesként ellátott cserépváraljai praxisba. A folyamat tegnap informatikai szinten is megvalósult.

Alkohol, drog, szex, párkapcsolat. Suli, sport, szabadidő, szórakozás. Függőség, betegség, tabu. Minden, ami foglalkoztatja és meghatározza az y generációt.

Előadásom után prof. dr. Merkely Béla, a kardiológiai társaság elnöke azt a kérdést tette fel, amit ilyenkor szoktam kapni: mit kezdjen az internet térnyerésével egy olyan idősebb orvos, akinek nincs ideje egész nap az internet előtt ülni. A kérdés lehetőséget adott arra, hogy három tévhitet is eloszlassak...