2012. május. 17., csütörtök - Paszkál.

190 ezer rokkantnyugdíjas levele

A szociális államtitkár szerint a jelenlegi szabályok megváltoztatásával néhány éven belül a felére csökkenhet a rendszerbe belépők aránya. A közeljövőben értesítenek mindenkit, akiknek jogosultság híján megszűnik a rokkantnyugdíja. Ők 2012. március végéig kérhetnek felülvizsgálatot.

hirdetés

2015-ig mintegy 190 milliárd forintot takaríthat meg az állam a rokkantnyugdíj-rendszer átalakításával – mondta a Hír TV Rájátszás című műsorában Soltész Miklós.

„Körülbelül 190 ezer emberről beszélünk, akik értesítést fognak kapni, hogy a jelenlegi rokkantsági nyugdíj vagy rendszeres szociális járadék ez így ebben a formájában meg fog szűnni. És persze az ellátást kapják mindaddig, amíg az értesítést meg nem kapják és egy bizonyos határidőn belül nekik jelentkezniük kell, hogy szeretnének vizsgálatra jelentkezni. Biztosak vagyunk abban, hogy lesznek olyanok, akik nem jelentkeznek.

Azért vagyunk ebben biztosak, mert sajnos az elmúlt időszakban és a múltban is voltak visszaélések ezen a területen, tehát őnekik egy úgymond amnesztiát adunk azzal, ha nem jelentkeznek, a múltjukat nem fogjuk kérdezni" – fogalmazott az államtitkár.

(forrás: Hír TV )
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Hozzászólások (2 db)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
#1
Igen én sem fogok jelentkezni mert ez a 22 cspdája 0 forintból nem tudok. Senkit sem érdekel mi lessz azokkal az emberekkel akiknek még családjuk sincs? 1993 ota voltan rokkant nyugdijas a betegségem nem gyógyítható még is elutaitottak. 54 éves vagyok .
Köszönöm Magyarország
 
#2
Felháborítónak tartom az egész "átalakítást". Talán 10% lehet, aki fizetett, ezért mindenkit megszívatnak, pedig azok nagyobbik része bőven elérte az 57 évet!
Talán a saját házuk táján kellene szétnézni, hogy mit és mennyit lehet lehetne megtakarítani az ország javára - nekem/nekünk ez véleményem/véleményünk.
Én elmúltam 47 éves. A leszázalékolásomat nem is én indítottam el anno, hanem a felülvizsgáló főorvos, és volt munkahelyem! A betegségemből kifolyólag - ha csak egy kicsit a szakma szabályai szerint értékelnek a felülvizsgálók! és nem aszerint, hogy ki kell vágni mindenkit! - én valahol az 50-80% között leszek. Az új rendelet szerint kapok majd 57 ezer Ft-ot, amivel kitörölhetem a sejhajomat, hiszen nyáron 30, télen 60 ezer Ft rezsim van, mellette a gyógyszereim kb. 20 eFt-ot tesznek ki, plusz még a betegségem miatt speciális diétát is tartanom kell, mellé hitelem is van. A lakásom fele még banké!
Jelenleg napi 4 órát dolgozom adminisztratív munkakörben, ezzel keresek 50 eFt-ot havonta, így a létminimumon tengődöm. Nem azért dolgozom, mert remekül bírom, hanem azért, mert 58 eFt nyugdíjból nem tudok megélni!
A szabadságom minden évben a betegségem rosszabbodásának áthidalására megy el, mert nem engedhetem meg magamnak még azt a keresetkiesést sem, amit a 15 napos táppénz jelentene jelentene. Januártól vagy 15 eFt-tal kisebb bérre számíthatok. Én már a fűtést sem mertem most bekapcsolni, mert félek, hogy nem leszek képes kifizetni! 10 fok van szobában, ami igencsak hideg.
Ha meglesz a felülvizsgálat NEM dolgozhatok egy kicsit sem. Nem tudom miért jó O.V.-nek ez, ha egyszer fizetek adót, fizetek nyugdíjjárulékot (bár nekem ez soha nem térül meg!)!
Engem és jó néhány embert velem együtt szó szerint halálra ítélnek, mert én pl. ha nem fizetem a lakáshitelemet elvesztem az otthonom (de előtte még kikapcsolják a gázt, villanyt vizet) - mehetek csőlakónak, vagy mindezt fizetem ugyan, de nem váltom ki a gyógyszereket, nem eszem, nem mosok, nem fürdök (mert nincs mibe és mivel), de a saját lakásomban fordulok fel.
Humánusabb lenne ha bevagoníroznának és Duna parton legéppuskáznának bennünket!
 

Süvít a szél a völgy felett. A mocskos terv, ím füstbe ment... Giulio hűséges betegei egy emberként átjelentkeztek az orvos által jelenleg helyettesként ellátott cserépváraljai praxisba. A folyamat tegnap informatikai szinten is megvalósult.

Alkohol, drog, szex, párkapcsolat. Suli, sport, szabadidő, szórakozás. Függőség, betegség, tabu. Minden, ami foglalkoztatja és meghatározza az y generációt.

Előadásom után prof. dr. Merkely Béla, a kardiológiai társaság elnöke azt a kérdést tette fel, amit ilyenkor szoktam kapni: mit kezdjen az internet térnyerésével egy olyan idősebb orvos, akinek nincs ideje egész nap az internet előtt ülni. A kérdés lehetőséget adott arra, hogy három tévhitet is eloszlassak...

Sorra jöttek az orvosok a privát betegeikkel, majd 20 perc várakozás után közölték, várni kell egy kicsit. Negyed 12-kor még orvos sehol, leállt a rendelés az UH-n és nőgyógyászati szakrendelésen is. Ekkor többen felálltak azok közül, akik nem dolgoznak, kikérték a papírjukat, hogy majd egy másik napon elmennek a vizsgálatra.