hirdetés
2024. május. 06., hétfő - Ivett, Frida.
hirdetés

 

A kutatók is kapnak béremelést

A felsőoktatásban a teljes oktatói-kutatói-tanári kör garantált fizetése összesen 27 százalékkal emelkedik 2018-ig, az intézkedés érinti a Magyar Tudományos Akadémia kutatóit is, írja a Magyar Idők. A lap birtokába került dokumentum szerint a bérfejlesztésre több mint 12 milliárd forintot szán a kormány.

Visszamenőlegesen megemeli a kormány a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatóinak fizetését jövőre, így mintegy 3200 dolgozó bére átlagosan 27 százalékkal emelkedik 2018-ig – derült ki egy, a Magyar Idők birtokába került, a közszféra béremelési programjáról szóló dokumentumból. Ezzel párhuzamosan átfogó béremelésre számíthatnak a felsőoktatásban dolgozók: az ágazatban a teljes oktatói-kutatói-tanári kör – körülbelül 15 ezer fő – garantált fizetése összesen 27 százalékkal fog emelkedni 2018-ig. Első lépésként 2016-ban 15 százalékkal, 2017-ben és 2018-ban pedig újabb 5-5 százalékkal nő az érintettek fizetése.

A felsőoktatásban, valamint az MTA kutatói számára biztosított bérfejlesztésre több mint 12 milliárd forintot szán a kormány. Kiemelt forráshoz jut a doktoranduszképzés is, amelynek átalakítására több mint 800 millió forint pluszforrást szán a kabinet.

Ez alapján idén szeptembertől a doktori képzésben részt vevő hallgatók ösztöndíja a 2016 első félévéhez képest megemelkedik.

(forrás: Magyar Idők)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink