2012. május. 21., hétfő - Konstantin.

A rendőrség is nyomoz Pécsen

Büntetőeljárás indult annak a fiatalembernek az ügyében, aki júliusban vakbélgyulladásban vesztette életét a Pécsi Tudományegyetem (PTE) klinikáján.

hirdetés

Az ügyészség foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást - mondta Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A rendőrség bekérte a kórháztól az elhunyt kezelésével, műtéti beavatkozásával kapcsolatos összes orvosi dokumentációt. A nyomozók orvosokat, nővéreket hallgatnak meg és szakértőket rendelnek ki. A nyomozás célja, hogy kiderüljön, hibázott-e valaki a kórházban - tette hozzá a rendőr őrnagy.

A 20 éves fiatalember július 19-én ment be a 400 ágyas klinikára, ahol vérvételt követően gyulladást diagnosztizáltak nála, infúziót adtak neki, majd azzal bocsátották el, hogy fájdalmai várhatóan megszűnnek. Az állapota azonban nem javult, ezért 22-én beszállították az intézménybe, megműtötték, két nappal később azonban belehalt a perforálódott vakbél okozta fertőzésbe.

A fiatalember édesapja - aki ismert vállalkozó Pécsen - büntetőfeljelentést tett, amelyet a sajtónak azzal indokolt, hogy a klinika felelős fia haláláért, amennyiben ugyanis az ügyeleten felfedezik a fájdalom okát, akkor még időben megműthették volna. Szerinte a megfelelő ellátást gátolta, hogy az ügyeleten szakorvos helyett csak "szakvizsga nélküli gyakornok" látta el a fiát. Megjegyezte, ő és felesége 18 évig vártak a gyermekáldásra, a fiú a család egyetlen gyermeke volt.

A halálesetet követően Kollár Lajos, a PTE klinikai főigazgatója azt nyilatkozta: a klinikán azzal bocsátották el a beteget (s ezt a papírjára is ráírták), hogy másnap menjen el házi orvosához. Ezt a páciens nem tette meg, pedig az ajánlott kontrollvizsgálattal megelőzhető lett volna a baj. Hozzátette, hogy az ügyeleten az említett napon is dolgozott tapasztalt szakorvos, és ő látta el a beteget.

A főigazgató ennek ellenére belső vizsgálatot kezdeményezett az ügyben, s mivel az eljárást lefolytató bizottság a közelmúltban többrendbeli mulasztást állapított meg, fegyelmi eljárást indított, hogy kiderüljön: a mulasztások vezettek-e a tragédiához. Az eljárás még nem zárult le.

(forrás: MTI, MedicalOnline )
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Fogfájásom ellenére pár hete nem láttak el a Központi Stomatológiai Intézet Ambulanciáján úgy, hogy rendelési időben mentem és minden hónapban fizetem a tb-t.

Süvít a szél a völgy felett. A mocskos terv, ím füstbe ment... Giulio hűséges betegei egy emberként átjelentkeztek az orvos által jelenleg helyettesként ellátott cserépváraljai praxisba. A folyamat tegnap informatikai szinten is megvalósult.

Alkohol, drog, szex, párkapcsolat. Suli, sport, szabadidő, szórakozás. Függőség, betegség, tabu. Minden, ami foglalkoztatja és meghatározza az y generációt.

Előadásom után prof. dr. Merkely Béla, a kardiológiai társaság elnöke azt a kérdést tette fel, amit ilyenkor szoktam kapni: mit kezdjen az internet térnyerésével egy olyan idősebb orvos, akinek nincs ideje egész nap az internet előtt ülni. A kérdés lehetőséget adott arra, hogy három tévhitet is eloszlassak...