hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

 

A szoptatás serkenti az agyműködést, főleg a fiúkban

Ausztrál kutatók kimutatták, hogy azok a csecsemők -főleg a fiúk -, akiket legalább hat hónapon át szoptattak, 10 éves korukban jobban teljesítettek a tantárgyi tesztekben.

A kutatók a Pediatrics december 20-i online kiadásában tették közzé eredményeiket. Az egyik szerző, Dr. Wendy Oddy elmondta, hogy vizsgálatuk újabb adalék a számos korábbi eredményhez, amelyek szintén azt igazolták, hogy a tartósabb szoptatásnak előnyös hatásai vannak. A szoptatás – magyarázta – többféle módon is segítheti az agy fejlődését. Egyrészt, az anyatejben olyan tápanyagok találhatók, amelyeknek ilyen hatásuk van; elsősorban a hosszú láncú zsírsavak jönnek szóba. Másrészt ismert, hogy a fiúk a fejlődés kritikus periódusaiban érzékenyebbek a káros hatásokra, és az anyatejben levő női hormonnak, az ösztradiolnak neuroprotektív hatása van. Emellett a szoptatás javítja a gyermek és az anya közti kapcsolatot, erősíti a kötődést, és azt már több tanulmány is kimutatta, hogy a fiúk kognitív fejlődése és a nyelv elsajátítása erősebben függ az anyai figyelem szintjétől, mint a lányoké.

Az olvasásnak a szoptatásnál is erősebb hatása van

Az ausztrál kutatók 1038 olyan gyermeket vizsgáltak meg, akik 1989 és 1991 között születtek Nyugat-Ausztráliában. Matematikai, olvasási, írási és betűzési képességeiket mérték fel 10 éves korukban, majd az adatokat megtisztították a zavaró tényezők hatásaitól (pl. családi jövedelem, korai stimuláció a gyereknek való olvasással stb.). A fiúk esetében valamennyi képesség szintje magasabb volt, ha legalább hat hónapon át szoptatták őket, a lányoknál viszont csak az olvasási képesség függött össze a szoptatással.

Fiona Stanley professzor azonban megnyugtatta azokat az anyákat is, akik valamilyen ok miatt nem szoptatták csecsemőiket: vannak más módjai is a fejlesztésnek. Ezek közül a legjelentősebb az, hogy mennyit olvastak kisgyermekeiknek a szülők – ennek jóval erősebb hatása van a kognitív fejlődésre, mint a szoptatásnak.

Dr. Weisz Júlia
a szerző cikkei

(forrás: Medical News Today)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink